Összecsapásba torkollt egy szíriai menedékkérő kitoloncolása Lipcsében
Szerda hajnalig tartó összecsapásba torkollt Lipcsében, hogy a rendőrség megpróbált visszatoloncolni Spanyolországba egy szíriai menedékkérőt.
Szerda hajnalig tartó összecsapásba torkollt Lipcsében, hogy a rendőrség megpróbált visszatoloncolni Spanyolországba egy szíriai menedékkérőt.

Az illegális bevándorlást pártolók sokszor hivatkoznak a gazdaság kielégítetlen munkaerőigényére, miközben a nagyobb összefüggések távlati elemzésétől elzárkóznak.

Bakondi György elmondása szerint a szlovénok a hadsereget is bevetették már, Horvátország déli határainál pedig nagyobb erőkkel lépnek fel az illegális bevándorlás ellen.
Az olaszok tavaly vették a bátorságot, és olyan kormányt választottak maguknak, amely elutasítja az európai népességcserét, a támadás tehát most oda irányul.

Az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó intézkedésről hétfőn este döntött a Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezette közrendi és közbiztonsági bizottság Rómában.
A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerint az egykori vasfüggöny keleti részén lévő népek őrizték meg a nemzeti összetartozást, kiemelt jelentőségű, hogy ismét erre koncentráljunk.

A rendőrség 2018. december 31-ig több mint 146 milliárd forintot fordított a határrendészeti, illetve határvédelmi feladatokra. Ebből az összegből Brüsszel egyetlen forintot sem térített meg,
A közelmúltban apává váló politikus szerint akár van valakinek gyermeke, akár nincs, szem előtt kell tartania, hogy az ország korábban is létezett és a jövőben is létezni fog.

Carola Rackete a német sajtó és a napokban tízezerszám az utcára vonuló baloldal hősnője, aki fittyet hányva a gonosz törvényekre, kiköt Lampedusán migránshajójának elcsigázott utasaival.

Németországban több mint harmincezren tüntettek a június 29-én az ugyancsak a szicíliai városba migránsokat szállító Sea-Watch 3 kapitánya, Carola Rackete mellett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

A magyar labdarúgó-válogatott gólfelelőse örül, de izgult is Jerevánban.

Megdöbbentő és felháborító jelenetek játszódtak le a nagyszabású Wicked: For Good című film premierjén Szingapúrban.

A lefújást követő percek hozták az Örményország-Magyarország legszebb pillanatait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.