Gulyás Gergely: Weber bizottsági elnökségét továbbra sem támogatjuk
A Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában „A zöldekkel és a liberálisokkal is együttműködnénk” címmel.
A Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap a keddi számában „A zöldekkel és a liberálisokkal is együttműködnénk” címmel.

A migránsok ágakba kapaszkodva várták a segítséget, a hideg víz miatt többen kihűltek, komoly sérülést azonban egyikük sem szenvedett.
Az önkéntesen jelentkező polgárőrök este hattól reggel hatig rendőrökkel közösen, rendőrségi gépkocsival látják el a szolgálatot.
A brit határőrség feltartóztatott szombaton nyolc csónakot, amelyben összesen 74 ember, köztük gyermekek próbálták meg átszelni a La Manche-csatornát, hogy eljussanak Nagy-Britanniába – erősítette meg a kormány.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint azzal, hogy szombattól újra részt vesznek a katonák is a déli határ védelmében, átcsoportosíthatók lesznek bizonyos rendőri erők a határról.
A hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint „iszonyatosan” megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon – közölte az államtitkár.

Magyarország schengeni külső határainak védelmére folyamatosan szükség van, ugyanis az illegális migrációs nyomás az utóbbi időszakban növekedett.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a görög parti őrség csütörtöki közlése szerint május 1. és 26. között 4313-an szárazföldön, 9293-an pedig a tengeren át jutottak be Görögországba.
Orbán Viktor és Jordan Peterson kanadai politológus, pszichológus professzor kötetlen beszélgetésén olyan aktuális politikai kérdések kerültek szóba, mint az illegális bevándorlás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.