Migráció lovas kocsin
A mostani válság egyik tanulsága, hogy Európa öt év alatt sem tudta megteremteni saját biztonságát, és a pénzért megvásárolt időt nem tudta kihasználni.
A mostani válság egyik tanulsága, hogy Európa öt év alatt sem tudta megteremteni saját biztonságát, és a pénzért megvásárolt időt nem tudta kihasználni.

Eddig jőjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak! (Jób, 38,11)

201 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Amióta a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságába is beválasztották, még tovább bővült a szakértelme Vágó István DK-politikusnak, nyugalmazott tévébölcsnek.
A harcok lassan tíz éve tartanak, lassan már senki sem tudja, ki kivel van, ráadásul a törzseknek nemcsak egymással kellett megküzdeniük, hanem az Iszlám Állam harcosaival is.

A török-görög határ török oldalán több mint tíz ezer migráns gyűlt össze annak hatására, hogy Törökország bejelentette: már nem akadályozza, hogy tovább vonuljanak az Európai Unió országai felé.

Egy hónap időtartamra elrendelte a nyomozási bíró a 38 éves pakisztáni Ahmed Z. letartóztatását. Az ázsiai ország hatóságai szerint a férfi 2009 és 2017 között sorozatban gyilkolt pénzért, valamint sorozatrabló.

A déli biztonsági határzár túloldalán élők egyre inkább úgy érzik, hogy a szerb kormány muzulmán menekültek befogadásával igyekszik megnövelni a természetes népszaporulatot.

Az esetekkel kapcsolatban több határ menti település – Kelebia, Tiszasziget és Tompa – polgármesterét is megkerestük, akik arról nyilatkoztak, hogy bíznak a határvédelemben.
A szomszédos Kelebia első embere kifejtette: a tendenciát és a körülményeket figyelembe véve várható, hogy lesznek még a mostanihoz hasonló események.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.