Háromszázezer euróra büntették az Eleonore nevű migránshajó kapitányát
„Ötven százalék esélyt látunk rá, hogy megússzuk a bírságot” – mondta Axel Steier, a Mission Lifeline nevű német NGO szóvivője elmondta, hogy a döntés ellen fellebbeztek.
„Ötven százalék esélyt látunk rá, hogy megússzuk a bírságot” – mondta Axel Steier, a Mission Lifeline nevű német NGO szóvivője elmondta, hogy a döntés ellen fellebbeztek.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az olasz hatóságok engedik-e kikötni az Alan Kurdit. Málta közelében pedig a szintén német Eleonore hajó vár, 100 migránssal a fedélzetén.
Az elsők, a francia jakobinusok is jobb világot akartak teremteni, de mivel a valóság nem engedelmeskedett az ideáiknak, terrorral próbálták mégis engedelmességre szorítani.
Matteo Salvini azzal fenyegette meg a segélyszervezetet, hogy az olasz hatóságok elkobozzák a hajót, ha az ország területi vizeire engedély nélkül belép, emellett súlyos pénzbírságot is kockáztatnak.
Az olaszországi partokra migránsokkal érkező civilhajók kitiltását célozza a római kormánynak az eddigi rendelkezéseket is tovább szigorító migrációs törvénycsomagja, amelyről a római felsőházban hétfőn este kezdődhet a szavazás.
Az olasz kormányt többször elítélték kikötői lezárása miatt, miközben az EU nem nyújtott segítséget az olaszországi partokra érkező csoportok befogadásában.
Az új EP-ben sem gyengül a bevándorláspártiak érdekérvényesítő ereje: a Magyar Nemzet brüsszeli forrásokból úgy tudja, máris komoly lobbitevékenység folyik azért, hogy meghívják Carola Racketét.
A holland zászló alatt hajózó Sea-Watch 3, amelyet egy német segélyszervezet üzemeltet, két hétig vesztegelt a tengeren 40 afrikai migránssal a fedélzetén.
A 81 fős csoport péntek reggel érkezett meg Lampedusa szigetének partjaihoz. Az migránsok Bangladesből, Szíriából, Szenegálból, Algériából, Tunéziából és Líbiából érkeztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.
Részt vett Vatikánban a nagypénteki misén DJ Vance amerikai alelnök.
Alaptalannak nevezte és tagadta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádját, amely szerint Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám jelenleg minkét oldal részéről látja a lelkesedést a háború lezárására – mondta az amerikai elnök.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.