A Rackete körül kialakult médiahisztéria most már egyenesen az Európai Parlamentbe repítheti a balliberálisok legújabb ikonját. A Magyar Nemzet úgy tudja, a szélsőbaloldali Egyesült Európai Baloldal frakciója vetette fel annak ötletét, hogy hívják meg egy szeptemberi meghallgatásra a fiatal aktivistát. A Zöldek, a szociáldemokraták, valamint az Emmanuel Macron francia elnök pártját is magában foglaló Újítsuk meg Európát képviselőcsoport pedig támogatta ezt, ahogyan a jobbközép Európai Néppárt is. Az EP-ben jelenleg helyet foglaló hét képviselőcsoportból tehát egyedül a két populistának bélyegzett frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a Salvini pártját, a Ligát is soraiban tudó Identitás és Demokrácia ellenzi az egyébként Olaszországban továbbra is eljárás alatt álló Rackete meghívását.
Információink szerint utóbbi pártcsalád utalt arra is, hogy ha már az ügy terítékre került, örömmel vennék, ha a migrációs válságot leginkább elszenvedő Olaszország kormányából is meghívnának egy illetékest, hogy elmondhassa a bevándorlási válsággal kapcsolatos észrevételeit. Ezt mindeddig elutasították, de az ügy a héten újra napirendre kerül.
Rackete egyébként máris hozzálátott politikai karrierje megalapozásához: a kapitányt múlt pénteken majdnem négy órán át hallgatta meg az olasz ügyészség illegális bevándorlás pártolása miatt. A kapitány Ursula von der Leyen megválasztott európai bizottsági elnöknek üzenve kijelentette: reméli, az új bizottság mindent megtesz a hasonló helyzetek elkerülésére, annak érdekében, hogy az összes európai ország befogadja a civil hajóktól megmentett embereket.
Noha a szicíliai Agrigento ügyészsége a vizsgálatot továbbra is folytatja – miközben a katonai hajóval szemben tanúsított ellenállása miatt folytatott eljárásban már három hete felmentették a kapitányt –, Rackete szabadon elhagyhatta Olaszországot, és visszatért Németországba. Ügyvédje még a pénteki sajtótájékoztatón megjegyezte: Rackete többé már nem kapitánya a Sea-Watch 3-nak, és a jövőben valószínűleg mással fog foglalkozni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!