A háttérben folytatódhatnak a tárgyalások Észak-Koreával
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a katari fővárosba, Dohába utazik, hogy részt vegyen az afgán kormány és a tálibok képviselői közötti tárgyalásokon – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a csütörtökön tartott sajtókonferenciáján.
Ötezer-ötszázra növelik a már lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát.
Amerikai külügyminiszter 1945 óta mindössze egyszer vett részt bilaterális találkozón Ausztriában.
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a kínai 5G kiszorítása Európából kulcskérdés Amerikának.
Andrej Babiš cseh kormányfő sokkolónak, botrányosnak minősítette a fejleményeket.
A Huawei-t ekézi közép-európai útján Pompeo.
A tekintélyuralom megerősödésének veszélyére figyelmeztetett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
Ha szeptember 15-ig nincs megállapodás, betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban az elnök.
A nyilatkozat néhány nappal az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo szerdai bejelentése után született.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.