Orbán Viktor: A munkahelyek elsősorban a magyarokéi
Ez egy gazdaságfókuszú kormány – jellemezte az MKIK előadásán az ötödik Orbán-kormányt a miniszterelnök.
Ez egy gazdaságfókuszú kormány – jellemezte az MKIK előadásán az ötödik Orbán-kormányt a miniszterelnök.

Eduard Heger, aki a legutóbbi parlamenti választáson az OLaNO színeiben szerzett mandátumot, a most bejelentett párt, a Demokraták (Demokrati) elnöke lesz.

A kormányfő szerint szükség van utakra, vasútra, gyárakra, de minden megvédhető termőföldet meg is fognak védeni.

Orbán Viktor elmondta, hogy a versenyfutásban érdemes Magyarországnak jól szerepelnie.

A kisboltoknak nyolcmilliárd forint működési támogatást adott a kormány.

A miniszterelnök kijelentette: nem vezetik ki az ársapkákat, ameddig nem csökken az infláció.

A miniszterelnök a DK-s Arató Gergelynek válaszolva jelezte: a baloldal kormányzásához képest egymillióval többen dolgoznak most Magyarországon.

A miniszterelnök válaszol a parlamenti frakcióvezetők felszólalásaira.

Balatonfüreden tanácskoznak a kormánypártok politikusai.

A miniszterelnök az évértékelő beszédében elmondta, hogy két ellenség, két veszély leselkedik ránk. Az egyik a háború, a másik az infláció.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk publicistája az Igazság órája vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

Családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Az orosz hatóságok ukrán dróntámadásról számoltak be, míg ukrán források szerint egy orosz rakéta csapódott be az épületbe.

Nem ez az első eset, hogy a flmsztár rendőrségi ügybe keveredik.

Már a luxus létesítményekben sincsenek biztonságban a nők.

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Még a Newcastle vezetőedzője sem értette, hogy mi tartott eddig.

Ma Washingtonban tárgyalnak a sziget sorsáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.