Gyurcsány Ferenc tizenhét éve mondta el botrányos beszédét
A botrány ellenére Gyurcsány nem adta fel, új pártot alapított, ma ismét ő a baloldal első számú vezetője.
A botrány ellenére Gyurcsány nem adta fel, új pártot alapított, ma ismét ő a baloldal első számú vezetője.
Bethlen István római útja után elmondja: külpolitikai helyzetünk lényegesen javult, mert a külföld érzékeli, hogy a magyar kormány szilárd alapokon áll és nem ugrunk be a provokációknak.
A változás a Külgazdasági és Külügyminisztériumot érinti.
Orbán Viktor a jobbikos Lukács László Györgynek elmondta: a kormány partnerként tekint a kamarákra, és szívesen dolgozik velük együtt.
A baloldali portál szerint Orbán Viktor nem fogott kezet Zelenszkijjel Brüsszelben, fotók bizonyítják az ellenkezőjét.
Rómában nemcsak egy államfő és egy kormányfő találkozott, hanem két családanya, akik tudtak őszintén beszélni.
A Demokratikus Koalíció azt jövendöli, hogy Magyarország következő miniszterelnöke Dobrev Klára lesz.
– A Vörös Hadsereg legerősebb egységeit ukrán katonák alkották, akik részt vettek az 1956-os forradalom leverésében – emlékeztette Borisz Filatovot Nagy János.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a Himnuszt sohasem térdelve, hanem mindig felemelt fejjel énekeljük.
A miniszterelnököt unokája és annak barátai látogatták meg a Miniszterelnökségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelzett allergén miatt.
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
Csodával határos módon menekült meg az áldozat.
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai Európában elsőként és hónapok óta követelik az Európai Bizottság által finanszírozott NGO-k szerződéseinek teljes átláthatóságát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.