A megbélyegzett közösség
Nincs meggyőzés, nincs nemzeti minimum, nincs tisztelet a szokásjoggal, néha még a leírt szabályokkal szemben sem, csak bojkott, verbális erőszak, agitáció és félrevezetés van az Európai Parlamentben.
Nincs meggyőzés, nincs nemzeti minimum, nincs tisztelet a szokásjoggal, néha még a leírt szabályokkal szemben sem, csak bojkott, verbális erőszak, agitáció és félrevezetés van az Európai Parlamentben.

Míg Cseh Katalin 2014-ben egy tüntetésen elmondott beszédében emigráns orvosként mutatkozott be, aki addig nem térhet haza, amíg Orbán Viktor kormányon van, az Instagram-oldala egészen mást mutat be.

A DK, az MSZP és a Momentum képviselőinek azon ádáz küzdelme, hogy a kormánypárti képviselők bizottsági alelnökké választását megakadályozza, színtiszta erkölcsi hazaárulás.

Annak ellenére, hogy Karácsony Gergely már kétszer bejelentette a fővárosi teljes ellenzéki összefogást az őszi önkormányzati választásokra, egyre több kerületben mennek egymásnak a régi és az új baloldal pártjai.

Az Irigy Hónaljmirigy zenekar sztárja, Kabai László fakadt ki egy Facebook-posztban, mert megelégelte az újpesti Momentum jelöltjének rágalmait, amikkel a Kakukk vendéglő üzemeltetőit illette.
Bálint Botond szociológus és Békés Márton történész a Karc FM új műsorában műsorában arról beszéltek, hogy az ellenzékiek közül többen valójában csak „a kozmopolita elit magyarországi érdekkijárói.”
Az összellenzéki jelöltállítás az őszi önkormányzati választás előtt lett vonzó az ellenzéknek, s úgy tűnik, a siker reményében bármit, még az elveiket is képesek feláldozni.

Fekete-Győr András mozgalma kapitulált, feladott mindent, amit éveken keresztül ígért követőinek, az alapítóknak, akik jelentős része már máshol – vagy inkább sehol – sem politizál.

Az SZDSZ közel tíz évvel ezelőtti megszűnése után több párt is igyekezett felszívni a különböző felmérések szerint a lakosság 5–15 százalékát kitevő liberális szavazóbázist.

Volt egyszer egy SZDSZ 1., aztán következett az SZDSZ 2. (ez volt az LMP), most pedig az SZDSZ 3. van, ami nem más, mint a Momentum.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Késésekre kell számítani az érintett vonalakon.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

A berlini kormány árstopot fontolgat.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.

Florentino Pérez tűzoltásnak gondolja Álvaro Arbeloa kinevezését, akinek csak 2027 nyaráig szól a szerződése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.