Pozsonyban rendeznék a himnuszvitát
Gyorsított eljárásban készülnek elfogadni a jogorvoslatot lehetővé tevő módosító indítványt, mely szerint a fizikai és jogi személyek jogai nem sérülnek, ha más ország himnuszát játsszák vagy éneklik.

A „himnusztörvény” kipattanását követően szinte versenyszerűen igyekeznek a szlovákiai politikusok és pártok is „megmenteni a magyar himnuszt”.

A koalíciós partnerünk finoman fogalmazva nem viselkedett korrekten. Átvertek bennünket! A történtekért bocsánatot kérek – mondta a Most – Híd frakcióvezetője, Bastrnák Tibor.

Ja bocs, Szlovákiában nem.

Történelmet írt Zuzana Caputová, aki a szombati elnökválasztás második fordulóját követően nemcsak az első női államfője lesz Szlovákiának, de 45 évesen egyben a legfiatalabb is.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint a háború frontvonalai a hazai médiateret is elérik, céljuk Magyarország nemzetközi pozícióinak gyengítése, a társadalom megosztása és a belső feszültség fokozása.

Dobpergés!

Aki nem fizet, gyakorlatilag nem kap ellátást, még a legkisebbek sem – ismertette Magyar Péterék terveit Takács Péter.

A főpolgármester rendkívüli közgyűlésre előterjesztett javaslata kudarcra van ítélve.

A közösség már nem szereplője a világpolitikának. Szijjártó Péter keményen kiosztotta Brüsszelt.

Egy idős férfi volt az elkövető, akit a helyszínen elfogtak.

Olcsóbb háborúzni még négy évig?

A legenda rájöhetett arra, nem Jimuel Pacquiao lesz az, aki továbbviszi az örökségét a ringben.

A teljes Hunyadi-sorozat is felkerült a streamingplatformra.

Mintegy 15 ezer hiteligénylést nyújtottak be az Otthon start program kapcsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.