
A Médianéző Kft. vezetője ugyan szoros versenyre számít Budapesten, de úgy gondolja, Tarlós Istvánnak vannak még tartalékai, és egy jó mozgósítással a regnáló főpolgármester győzni fog.
A miniszter arról beszélt, hogy „az ellenzéki pártok a kormány megdöntését tűzték ki célul az önkormányzati választáson”, amiből az következik, hogy elutasítanak mindennemű együttműködést.
Általános mozgósítást rendelt el Aguila Száleh, a kelet-líbiai erők főparancsnoka vasárnap éjjel Líbiában, miután kiéleződött a Halífa Haftar tábornokhoz hű keleti erők és Törökország konfliktusa az észak-afrikai országban.
A Facebookon továbbra is a Fidesz mozgósít a legjobban, az ellenzéki pártok közül a Gyurcsány-párt a leghatékonyabb, az MSZP és a Jobbik kampánya pedig összeomlott.
A Nézőpont Intézet szakértői becslése alapján, ha a Fidesz-KDNP jól aktivizálja a szimpatizánsait, az 55 százalékot is elérheti a kormánypártokra szavazók aránya.
Az RMDSZ elnöke kifejtette: az EP-választásokkal egy időben kiírt népszavazás mozgósítani fogja a a román választókat, ezért a magyaroknak is többen kell elmenniük.
Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy két újabb gyalogos és egy tüzérdandárral erősítették meg az övezet környékén állomásozó csapatokat, amelyeket gyakorlatozásból irányítottak át.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Újabb részletek derültek ki a Tisza Párt megszorító csomagjáról.
Pintér Ferenc úgy látja, a tiszás politikus gátlástalan módszerekkel dolgozott.
Sushila Karki tegnap Nepál ideiglenes miniszterelnökeként letette az esküt.
Erős és összetartó politikai közösség áll a Fidesz mögött – ezt bizonyítja a Harcosok Kubja edzőtábor is.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a történteket.
Here's our weekly economic roundup.
Már megvan a premierdátum is.
Túl lett pumpálva a lufi.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a történteket.
Here's our weekly economic roundup.
Már megvan a premierdátum is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.