Gyurcsány hasznos hülyéi
A baloldal meséje a demokráciáról, a szabadságról, a jogállamról szól, amiket majd ők természetesen megvalósítanak.
A baloldal meséje a demokráciáról, a szabadságról, a jogállamról szól, amiket majd ők természetesen megvalósítanak.

Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc pártelnökök a tudta nélkül írták alá a róla szóló megállapodást.

Egyre-másra veszíti el az MSZP fajsúlyos politikusait, akik sorra a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióban landolnak.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt Szakács László MSZP előválasztási visszaléptetéséről.

Egy régi tagjától, Molnár Gyulától vált meg az MSZP országos elnöksége.

Ha már Jakab Péter átállt Gyurcsány Ferenc oldalára, akkor gyorsan tanul is tőle: fizessen a nép!

Szivárványos zászlót lobogtat a szél a zuglói önkormányzat épületén. Más lobogó nincs mellette, egy szál magában lengedez az LMBTQ-zászló.

A főpolgármester a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy konfliktusa Tóth Csabával már a múlté.

Rétvári Bence emlékeztetett rá, hogy a Fidesz négyszer annyival növelte a minimálbér összegét, mint a baloldali kormányok.

Gyurcsány azért van még mindig itt, mert hagytuk és engedtük, hogy itt maradjon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.

A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.

Peter Wright szettet sem tudott nyerni, Arno Merk jutott tovább a harmadik fordulóba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.