Előzi a ceglédi beszédet
Az őszödi beszéd egyébként akár lehetett volna igazságbeszéd is. Amennyiben előadója nem pártfrakciója zárt ülésének akolmelegében mondja el.
Az őszödi beszéd egyébként akár lehetett volna igazságbeszéd is. Amennyiben előadója nem pártfrakciója zárt ülésének akolmelegében mondja el.

Biztos, hogy csak korlátozott verseny lesz a baloldali előválasztáson, mert bár hónapok vannak még a voksolásig, de már több alku született, hogy melyik párt kinek a jelöltjét támogatja.

Többször is előfordult már, hogy a baloldal pártjai között nyílt konfliktus alakult ki, ami kérdésessé teszi az összefogásuk sikerét.

Az állami segélyezésnek kiszolgáltatott tömegeket vizionál a baloldal.

Az ellenzék olyan politikát csinál, aminek alfája és ómegája az irigység és az egyre iszonyatosabb indulatok tudatos felkorbácsolása.

Nem tudni, hol volt Karácsony Gergely az őszödi beszéd kikerülésének idején. Egy biztos: tanácsokat osztogatott milliókért az akkori baloldali kormánynak.

Az a baj vele, hogy Gyurcsány Ferenc semmit nem változott.

Karácsony Gergely állítólagos gyermekkori, időközben kinőtt diszlexiájával magyarázza hiányos angoltudását.

A Karácsony mögé beálló balliberális értelmiséget a gyűlölet tartja össze.

A Jobbik korábban az MSZP-s Kunhalmi Ágnes mögé is beállt a XVIII. kerületi körzetben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.