Tóth Bertalan is felvette a családi otthonteremtési kedvezményt
Tóth Bertalan szemrebbenés nélkül vette fel a csok tízmillióját, miközben képviselőtársai bolsevik retorikával támadták az állami támogatást.
Tóth Bertalan szemrebbenés nélkül vette fel a csok tízmillióját, miközben képviselőtársai bolsevik retorikával támadták az állami támogatást.

Amikor családi cége, az Altus megszerezte az első zsíros falatokat, már elválaszthatatlanul ott volt mellette Szilvásy György.

Gyurcsány most megengedi Fekete-Győrnek és Jakab Péternek is, hogy kiélhesse legalább néhány pillanatig a miniszterelnök-jelölt-jelöltség bódító érzését.

A volt MSZP-s Donáth Lászlót aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolják.

A múlt év kétségtelen sikere, hogy decemberben ugyanannyian dolgoztak, mint a válságot megelőzően, azaz 2019 decemberében.

A főpolgármester az MSZP és a Momentum újranyitási törekvéseinek ellentmondó bejegyzést tett közzé a Facebookon.

Le kellett mondania a városházán betöltött feladatköréről a szigetszentmiklósi MSZP elnökének.

Gyurcsány Ferenc 2010 óta azon dolgozik, hogy új pártot alapítva, miként tudja maga alá gyűrni a többieket.

Reklámfilmben népszerűsítik az MSZP-hez köthető Hírklikk.hu nevű portált baloldali politikusok és médiaszemélyiségek.

Feszültség alakult ki a baloldali összefogásnál az MSZP és a Momentum között. A koronavírus-járvány szigorításainak enyhítése kapcsán Ujhelyi István (MSZP) Fekete-Győr Andrást (Momentum) kritizálja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.