Felelőtlen oltogatás
A baloldal – a történelemben nem először – a rossz oldalra állt.
A baloldal – a történelemben nem először – a rossz oldalra állt.

Mező Gáborral, A média lenyúlásának titkos története című könyv szerzőjével Gyurcsány Ferenc felemelkedésének az okairól és a jól bevált mucsaizós-antiszemitázós taktikáról is beszélgettünk.

A 2008. március 9-i „szociális népszavazás” eredménye az MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció felbomlását okozta.

2021. 01. 25: Felül kellene vizsgálnia a kormánynak a november 11-i rendeletét. – 2021. 03. 05: Hetek óta látszott, hogy jön a harmadik hullám, és megint nem készültek fel!

Amióta a politikusok felfedezték a sajtóban rejlő lehetőségeket, mindent megtesznek, hogy uralják a terepet.

A jelenlegi szabályok alapján a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a járványhelyzet miatt legkorábban csak áprilisban tartják meg a tárgyalást.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalán reflektált a Gyurcsány-koalíció vakcinaellenes kettős beszédére.

Régi család a Donáthék. Immáron 87 éve vendégeskedik náluk kommunizmus nagybácsi, sokat dobozolnak, és megszerették egymást, végérvényesen.

A baloldali szivárványkoalíció által támogatott független polgármester a DK helyett inkább az MSZP-t favorizálta, az adok-kapokba a DK-s alpolgármester mellett a helyi Momentum is beszállt.

A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy szerinte milyen módon fizetik meg Czeglédy hallgatásának árát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.