Ha tehetem, kerülöm a politikát ebben a rovatban, van éppen elég az újságban és a nagyvilágban. Most viszont mégiscsak érintenem kell, mert minapi témámhoz – emberi hitelesség – épp itt, ahol igencsak ritka, találtam izgalmas példát.
Schiffer András Facebook-bejegyzéséből idézek, melyet az LMP-alapító a Mandiner múlt heti, az Antall-kormány kultuszminiszterével készült interjúja kapcsán írt: „Andrásfalvy Bertalan a rendszerváltás utáni kormányok egyik legtisztább lelkű minisztere. A legenda szerint, hivatalban levő miniszterként, saját maga baktatott le a sarkon levő postahivatalba, hogy személyes leveleit feladja: nem akarta közpénzen, hivatalnokokkal intéztetni személyes ügyeit. […] Elmondhatatlanul szégyellem magamat azért, hogy 90 őszén, elsőéves egyetemistaként boldogan gúnyoltam, tüntettem ellene a Szalay utcában.” (Az MDF-miniszter körüli aljas SZDSZ-akciókra majd egy másik cikkben visszatérek.)
Ízleljük a szavakat: „szégyellem magamat”. Egy expolitikus írja, aki belátja, hogy hibázott, s még bocsánatot is kér érte…
Mi van?
Mindig szívesen hallgatom, olvasom Schiffer Andrást. Azon kevés ellenzékiek egyike, aki indulatok nélkül, érvelve vitázik. Aktív politikusként is ilyen volt, nem a hangerejében, hanem az igazában bízott. Hamar magára is maradt az ellenzéki oldalon. Ahogyan ezzel a bocsánatkérő, beismerő vallomással is magára maradna – nem is emlékszem hasonló gesztusra politikustól. Aligha véletlen, hogy évtizedes közszereplés után Schiffer pár éve kiszállt a politikából. Belátta, hogy még saját párttársai is csak szimpla megélhetési politikusok. Hiába írták ki annak idején a cégérre, hogy Lehet Más a Politika. Nem lett.
„Kilúgozódott az a tartalom, ami miatt az LMP-nek egyáltalán értelme van a magyar politikai porondon” – mondta, amikor távozott. „Tragédia, hogy nem sikerült elszakadni a pártpolitikai érdekektől.”
Emlékszem, pár éve az ATV egyik Egyenes beszédének vendégeként Kálmán Olga vallatótiszt szinte belebetegedett, amiért nem tudta elmondatni vele a kötelező ellenzéki mantrát, mennyire szörnyű az a Szabadság téri német emlékmű. Schifferről lepergett a primitív erőszak, ragaszkodott a maga álláspontjához: bár nem ért egyet a szobor koncepciójával, aránytalannak tartja a körötte zajló hisztit. Máig előttem a levegőért kapkodó Olga asszony.
