Kedvelem Bayer Zsolt írásait. Lényeglátóan, élvezetes stílusban ír, és sokszor az érzelmekre is hat, ami a publicisztikában nemcsak megengedett, hanem bizonyos esetekben kifejezetten kívánatos is. Általában egyet is értek az írásaiban foglaltakkal. Most azonban vitába kell szállnom vele az úgynevezett Lenin-fiúk kapcsán (A Gyurcsány-fiúk, Magyar Nemzet, március 14.). Bayer Zsolt szerint ugyanis a mai ellenzéki politikusokra nem illik a „Lenin-fiúk” kifejezés, mivel ők nem tudnának gyilkolni, ahhoz túl gyávák. Bayer a következőket írja ennek kapcsán:
„Szögezzük le: a Lenin-fiúk azért félelmetesek voltak. Nem riadtak vissza senkitől és semmitől, bármikor készen álltak a gyilkosságra, s gyilkoltak is, amint erre lehetőséget adott nekik a század, a kor, s persze egy sor ocsmány, kisszerű politikai kalandor.
Kétségtelen tény: Fekete-Győr meg Jakab fejben biztosan ölt már, látszik az arcukon s mindenekelőtt az eszelős tekintetükön, hogy szeretnek ilyesmiről fantáziálni. (Karácsony valószínűleg nem, ő ahhoz is gyáva.) De ha például fogni kellene egy fegyvert és meg kellene húzni a ravaszt, ezek először is fordítva tartanák, másrészt abban a pillanatban inukba szállna a bátorságuk. Ezek ilyen zsebhuszárok, szúnyogcsődörök, akik a hergelésben és a verbális erőszakban királyok, szemtől szemben viszont szarjankók.
Éppen ezért szerintem téves, ha leninfiúzzuk ezeket.”
Kétségtelen tény, hogy Gyurcsány, Jakab és Fekete-Győr még nem lőttek és nem akasztottak. De Gyurcsány már lövetett. Igaz, hogy „csak” gumilövedékkel, de ha rajta múlna, menne az éleslőszerrel is. Családi hagyományként hozza magával a fasiszta csőcselékezést (copyright by Apró Antal) és az akasztásokat. Az, hogy a gumilövedéknél még nem jutott tovább, nem az ő személyes érdeme, nem az ő jelleméből vagy éppen gyávaságából következik, hanem a mi szerencsénk: az aktuális kor és a nemzetközi helyzet eddig ezt nem tették lehetővé a számára.
De mindez könnyen megváltozhat. Száztíz évvel ezelőtt, amikor Szamuely Tibor még a szociáldemokrata párt tagjaként különböző baloldali lapokban (például a Népszavában) írt radikális hangvételű cikkeket, senki nem gondolta volna, hogy néhány évvel később kíméletlenül akasztatni fog vagy éppen saját kezűleg lő agyon embereket. Hasonló volt a helyzet Kun Bélával, aki az őt mentegetni kívánó, fiatal újbolsevik történész, Csunderlik Péter szerint „válságos helyzetekben pszichés alapon elsírta magát és hányingere volt”, „a kivégzéseket könnyezve írta alá” és „a sírórohamok ellen főleg cukorkát szopogatott”. Szegény Kun Béla! Milyen nehéz lehetett neki!