Az MTK a hosszabbítás utolsó percéig remélhetett pontot
A frissen igazolt Géresi Krisztián csereként állt be a felcsútiakhoz, és győztes gólt szerzett.
A frissen igazolt Géresi Krisztián csereként állt be a felcsútiakhoz, és győztes gólt szerzett.

Az MTK kétszer is vezetett, de a nehéz helyzetben lévő Budafok mindig egyenlített.

Deutsch-Lazsányi Erika edzői karrierjében a 2020-as év szakmailag talán nem is alakulhatott volna jobban.

Debütált új csapatában a téli szünetben a Ferencvárostól igazolt válogatott szélső, de nem tudott segíteni az MTK-n.
Varga Roland hat év után távozik a Fraditól, míg az MTK-tól Gera Dániel és Katona Máté igazolt a címvédőhöz.

Hegedűs Lajost az első félidő hajrájába kiállították, ez után nem volt esélye a Paksnak az MTK ellen.

A nálunk ismeretlen Geri Gergely az utolsó pillanatokig reménykedhetett a diósgyőri pontszerzésben.

A klubvezetők ultimátuma és az MTK elleni 2-2 után az edzőt meglepné, ha folytathatná a munkát.

Az MTK-t a koronavírus is sújtotta, összesen tizenkét játékosa nem állt Michael Boris rendelkezésére.

Az FTC és az MTK labdarúgócsapata ma este a 217. alkalommal találkozik egymással az élvonalban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.