Az MTK megszeppenten kezdett, a Kisvárda viszont szemlátomást vérszemet kapott a Mol Fehérvár legyőzése és a Ferencváros elleni döntetlen után. Úgy esett neki az MTK-nak a kezdés pillanatától fogva, mintha pár perc alatt el akarta volna dönteni a három pont sorsát: letámadta a fővárosi csapatot, amely az első negyedórában alig tudta néhány pillanatig megtartani a labdát. A házigazda ennek megfelelően el is jutott több góllal kecsegtető helyzetig, ám olykor a balszerencse, olykor egy kis pontatlanság megfosztotta a vezetés megszerzésétől.
Aztán, ahogy ez a futbalban gyakran előfordul, ezt a vezetést az MTK szerezte meg. A 39. percben Varga kapott remek indítást a leshatáron, kissé hosszan szöktette magát, de beérte, mielőtt a kapujából kilépő Dombó menthetett volna, középre tette, ahol Schön érkezett, és három méterről, senkitől sem zavartatva az üres kapuba passzolt – 0-1.
A játék képe alapján ez meglepő fordulat volt, annyira, hogy a Kisvárdát meg is fogta. És, ha a szünetben össze is szedte magát, gyorsan kapott még egy csaknem megrendítő ütést, ám a 46. percben az MTK, egész pontosan Miovszki kihagyta a tizenegyest, amelyet az ő buktatásáért ítélt meg a játékvezető: a bal sarkot célozta meg, Dombó azonban kiütötte a labdát. Érdekesség, hogy Dombó kapus szombaton a Ferencváros ellen is hárított egy büntetőt. Ennek ellenére a vendégek hamarosan növelték az előnyüket, az 52. percben Herrera balról érkező kitűnő beadását Varga előrevetődve fejelte a kapuba hét méterről úgy, hogy a labda majdnem elakadt Dombóban, ám kapusról a gólvonal mögé vágódott – 0-2.

MTI/Czeglédi Zsolt
Ahogy illik, a házigazda iparkodott, mezőnyfölényben játszott, de már nem volt annyira veszélyes, mint az első félidőben. Ennek ellenére az MTK kapusának, Somodinak is meg kellett mutatnia a tudását, igaz, Dombónak is be kellett mutatnia még bravúrt.
NB I, 19. forduló
Kedd
Kisvárda–MTK 0-2 (0-1), Kisvárda, jv.: Káprály. Gólszerző: Schön (39.), Varga (52.)
Mol Fehérvár–Mezőkövesd, 20.00 (M4 Sport)
Szerda
Puskás Akadémia–Diósgyőr, 16.00 (M4 Sport)
Bp. Honvéd–Paks, 17.30 (Duna World)
Budafok–Zalaegerszeg, 20.00 (Duna World)
Újpest–Ferencváros, 20.00 (M4 Sport)