Visszavonult a hajlíthatatlan derekú középpályás
A 37 éves szélső/középpályás műtött térde nem jött rendbe, ezért döntött pályafutása befejezése mellett.
A 37 éves szélső/középpályás műtött térde nem jött rendbe, ezért döntött pályafutása befejezése mellett.

A szív- és májátültetéseket, ha kisebb számban is, de folyamatosan végezték a transzplantációs centrumok.

A KNDK vezetője az új típusú koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt korlátozta nyilvános tevékenységét – szerintük.
Igyekszik lehűteni a kedélyeket Szöul a Kim Dzsong Un állítólagos halálhíréről szóló spekulációk kapcsán.

Miközben olyan hírek keringenek a világban, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át, és állapota súlyos.

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint az észak-koreai vezető „nagy veszélyben” van.

Térdműtéten esett át Tessa Worley négyszeres világbajnok alpesi síző.
Hat hetet kell kihagynia Javi Martíneznek, a Bayern München labdarúgójának, míg csapattársát, a gólerős Robert Lewandowskit megműtötték.
Sikeres műtétjét követően jövő héten folytatja munkáját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – közölte a brüsszeli testület egyik szóvivője pénteken.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.