Újabb komoly műtéten esett át Rékasi Károly
Korábbi balesete miatt a színművész tizedik alkalommal került műtőasztalra. Részleteket is elárult az állapotáról.
Korábbi balesete miatt a színművész tizedik alkalommal került műtőasztalra. Részleteket is elárult az állapotáról.

A katolikus egyházfő még legalább öt napig kórházban marad.

A népszerű színésznő, Bánsági Ildikó a Ripost7-nek mesélte el, hogy pár héttel ezelőtt egy kisebb beavatkozáson esett át.

Szabó Franciska súlyos balesetet szenvedett a játékban, amit nem is folytathatott tovább.

A kettős transzplantációt az egyik legnehezebb műtétként írták le a Csöcsiangi Egyetem kórházának orvosai.

Kevés nyomasztóbb dolgot lehet elképzelni, mint azt, hogy műtét közben visszanyerjük az öntudatunkat.

Az amerikai sztár közleményben árulta el, hogy ötödik alkalommal is meg kellett operáltatnia a hátát.

Van, aki szerint az új döntés egy újabb alattomos próbálkozás arra, hogy a gyerekeket bántalmazzák a gender ideológiával.

A tízéves fiú négyórás műtétje alatt Emiliano Toso biológus-zeneszerző 432 hertz frekvencián játszott.

Ügyvédje szerint vélhetőleg az eddigi legnehezebb helyzetben volt Maradona.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.