Mikor játszhat végre a Fradi megmentője? Robbie Keane elárulta
A vezetőedző nagyon várja a guineai játékos bemutatkozását.
A vezetőedző nagyon várja a guineai játékos bemutatkozását.

Bemutatkozott a ferencvárosi színekben Naby Keita, méghozzá a második csapatban a Tiszafüred ellen.

Az UEFA szabályainak megfelelően csak három helyen lehetett változtatni az eddigi listán.

Keita egyéni és csapattréningeken vesz részt a spanyol edzőtáborban, és Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója szerint a középpályás már fel-felvillantotta, mit is tud valójában.

A Liverpool csapatával BL-győztes friss igazolás, Naby Keita is ott van Cartagenában.

„Jó lenne menni még jó pár kört az Európa-ligában” – fogalmazott az FTC elnöke.

Naby Keita ezúttal díjátadóként volt jelen a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán.

Hajnal Tamás megkérdezte korábbi edzőjét Naby Keita szerződtetése előtt, ő pedig világklasszisnak nevezte a guineait.

A Bundesliga-csapat sportigazgatója kijelentette, a játékosnak mennie kellett a német klubtól, ugyanis egy percet sem játszhatott volna a brémaiaknál.

A Ferencváros hivatalosan bejelentette az 58-szoros guineai válogatott Naby Keita leigazolását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök megosztotta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom videóját a Facebookon.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.