
A brit állami egészségügyi szolgálat péntek délutáni tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy eddig 769-en haltak meg Nagy-Britanniában a Covid-19 megbetegedésben.
Boris Johnson brit miniszterelnök szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó, SARS-CoV-2 nevű új koronavírust – jelentette be pénteken a Downing Street. A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint az 55 éves Johnson tünetei enyhék.
Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő csatlakozott Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó küzdelemhez – mondta szerdán Boris Johnson miniszterelnök.
Szerdára már az egész világon két európai államban, Olaszországban és Spanyolországban követelte a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus.
A Buckingham-palota, II. Erzsébet királynő londoni rezidenciája szerdán közölte, hogy a 94. évében járó uralkodó jó egészségnek örvend.
A briteknek ezentúl csak a legszükségesebb esetekben szabad elhagyniuk otthonaikat az új koronavírus-járvány megfékezése végett – jelentette be hétfő este Boris Johnson miniszterelnök. Az intézkedés azonnali hatállyal érvénybe lépett, de három hét múlva f
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
The Tisza Party was exposed well in advance.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) több villámkampányt tartott, mert Magyar Péter és a Tisza Párt olyan dolgokkal jött elő, ami már nekik is sok volt.
Pep Guardiola bosszankodhat, nagyon fontos játékosát veszítette el a City.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
„Amíg nemzeti kormány van Budapesten, addig megvédjük Magyarországot, és garantáljuk, hogy Magyarország kimarad a háborúból”
A bizottság elnöke balról és jobbról is kapott kritikát.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.