Az új Európa ízei
Európa alakul, hiszen nem tud nem alakulni, és ez nemcsak a nemzeti ételek változásában látszik, hanem a politikában is.
Európa alakul, hiszen nem tud nem alakulni, és ez nemcsak a nemzeti ételek változásában látszik, hanem a politikában is.
A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.
Az acéliparnak szüksége van rá, így inkább Nagy-Britannia maga termelné ki a szenet az energiahordozó importja helyett. A londoni kormány évtizedek óta először engedélyezte egy új szénbánya megnyitását.
Feloszlott szerdán a brit parlament, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választás valójában már javában zajló kampánya.
Priti Patel belügyminiszter az intézkedést bejelentő közleményében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas. A Scotland Yard terrorelhárítási főnöke szerint az elmúlt két évben kéttucatnyi terrortámadási kísérletet sikerült m
Johnson mélységesen sajnálatosnak nevezte, hogy korábbi ígéretei ellenére az Egyesült Királyság nem lépett ki az Európai Unióból a csütörtökön lejárt előző határidőre,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök munkalátogatásra érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe.
Díszes római hajóorr került elő Salzburgban.
A The Athleticben soha nem jelent még meg ekkora terjedelmű írás a magyar labdarúgásról. Mindezt Szoboszlai Dominiknak köszönhetjük.
Brüsszelben a rendőrség mellett katonákat is bevetnek a növekvő bűnözés miatt – közölte Orbán Balázs Bernard Quintin nyilatkozata alapján.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.