Az ország előtt álló kihívásokhoz igazodik a kormány átalakítása
A változásokkal a stratégiai döntéshozás három kabinet köré szerveződik.
A változásokkal a stratégiai döntéshozás három kabinet köré szerveződik.
Az új csúcsminiszter szerint a lakosság alábbhagyhat az óvatossággal.
Nagy Márton: A mi feladatunk a növekedés helyreállítása lesz.
A kormány célja, hogy a beruházásokat 25 százalék feletti szinten tartsa, ehhez pedig új hitelprogramot fog kidolgozni.
A jelenlegi nehéz helyzetben is jól teljesít a gyógyszeripar, hiszen a gyártás termelési értéke az év első 8 hónapjában 14 százalékkal emelkedett.
A Bloombergnek nyilatkozott a gazdaságfejlesztési miniszter.
Több minisztériumot is érintő, fontos változások lépnek életbe januártól.
Nagy Márton minisztériumát érinti.
További két százalékponttal csökkent a mutató.
A legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek. Mutatjuk, hogy mennyivel!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.