Nagy Márton: A kormány stabilizálta a költségvetést

A nemzetgazdasági tárca vezetője nem aggódik a költségvetés állapota miatt.

2024. 04. 23. 11:44
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Fotó: Világgazdaság/Kallus György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem kell aggódni a költségvetés állapota miatt, a kormány meghozta azokat döntéseket, amelyekkel stabilizálta mondta a Világgazdaság kérdésére Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, akit egy más témában tartott sajtóeseményen arról kérdezett a lap, milyen állapotban van a büdzsé. Az államháztartás első háromhavi részletes adatait hétfőn tette közzé a Pénzügyminisztérium, és kiderült, hogy március végén 2321 milliárd forintnál járt a deficit. 

Bár az áfabevétel terén, amely éves szinten 45 milliárddal nőtt, még mindig nem látni jelentős növekedést, Nagy Márton közölte: továbbra is azt gondolják, hogy az áfabevételek fokozatosan helyre fognak állni. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nettó szám, amelyben benne vannak áfa-visszatérítések.

Mind a turizmus és mind a kereskedelem terén jönnek majd az áfabevételek, záródni fog az olló

– jegyezte meg.

A jövő héten közli az első negyedéves GDP-adatokat a Központi Statisztikai Hivatal, ennek kapcsán azt várják, hogy az első negyedév mind negyedéves, mind éves alapon növekedést fog mutatni. Szerinte a fogyasztással és a kiskereskedelemmel nem lesz gond, az ipar nagyobb kérdés, de annak is csak az egyik oldala.

– A belföldi értékesítéstől nem félek, az ipar exportoldalától félek mondta, hozzátéve, hogy ez Németország problémáiból fakad. Az autóértékesítések terén elég lesújtó adatok láttak napvilágot márciusban. Pont ezért járt két hete Berlinben, és folytatja a nagy autógyártókkal való konzultációt, hogy lássa, milyen beavatkozási pontokat várnak a magyar uniós elnökség kapcsán. Az unió versenyképességi tanácsát is Nagy Márton fogja vezetni.

Olyan akciótervet szeretnék létrehozni, amely nemcsak a mienk, hanem az egész Európa akcióterve

mondta. 

A jövő évre várható 4,1 százalékos növekedés kapcsán megjegyezte, annak megvalósulása két dologtól függ, az egyik a háború, a másik Németország és az unió versenyképessége, ami az exporton keresztül negatívan hat ránk.

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.