Nem érdemes halogatniuk a családoknak a rezsiügyintézést
Sok nagycsaládban még mindig nem tudatosult, hogy a többletkedvezmény nem jár automatikusan.
Sok nagycsaládban még mindig nem tudatosult, hogy a többletkedvezmény nem jár automatikusan.

Léder László az apaforradalomról, a mókuskerékről és a nagycsaládok felbomlásáról.

Ma van a népesedési világnap, ennek alkalmából készített kutatást a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, melyből kiderül, hogy a magyarok a családban látják a jövőt.

A szülők döntő többsége, azaz hetven százaléka ismeri gyermeke barátait, kétharmaduk rendszeresen szervez családi programokat.

Életveszélyes sérülésekkel ért véget az a tömegverekedés, ami két soroksári nagycsalád között robbant ki.
A nagycsaládosoknak indított állami autóvásárlási programban a maximum 2,5 milliós állami támogatással elhozható hétüléses új autókra július óta több mint 1000 lízingszerződést kötöttek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Változtatható jelzéstartamú közúti jelzőtábla cseréjét végzik.

Magyar Péterék nem tudtak kikeveredni a botrányaikból.

Négy helyen emelkedik, tizenhét helyen stagnál az örökítőanyag koncentrációja.

A tiszás influenszerré vált Tibi atya oldal mögött álló Tóth Máté sajnálja a pénzt a dolgozóktól.

Így nyerészkedik az ukrán háborús maffia.

A pilóta elképesztő tettet vitt véghez.

Súlyos állítások Ali babáról.

They want to force Hungary to join the ranks of those supporting the war.

It's been decades since the United States was represented by anyone other than its Secretary of State at a meeting such as this.

Óvatosan ezzel a fekete teával!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.