Évek óta fogságban tart az Iszlám Állam egy új-zélandi ápolónőt
A vöröskereszt azt követően döntött úgy, hogy öt év után nyilvánosságra hozza az ügyet, hogy az Iszlám Állam március végén az utolsó területeit is elvesztette Szíriában.
A vöröskereszt azt követően döntött úgy, hogy öt év után nyilvánosságra hozza az ügyet, hogy az Iszlám Állam március végén az utolsó területeit is elvesztette Szíriában.
Kamerunban mintegy 30 embert őrizetbe vettek, mert azt gyanítják róluk, hogy a Boko Haram terrorszervezethez tartoznak – közölték vasárnap a hatóságok.
Nagyobb figyelmet kell fordítania Németországban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnak (BfV) a szélsőjobboldali szerveződésekre – mondta a nemzetbiztonsági szolgálat vezetője egy vasárnapi német lapinterjúban.
Irán a nemzetközi közösség állásfoglalását várja arról, hogy az Egyesült Államok terrorszervezetté nyilvánította a Forradalmi Gárdát – közölte vasárnap Dzsavád Zaríf irányi külügyminiszter.
Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök tagadja, hogy terroristák harcolnak az oldalukon a Tripoliért vívott csatában a Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereggel szemben.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken az elfogott külföldi dzsihadisták sorsáról egyeztetett Washingtonban a védelmi minisztériumban.
A biztonsági erők információt kaptak arról, hogy két fegyveres férfi lakik a nyugat-szibériai Tyumen városában egy lakásban és állítólag merényletre készül.
Terrorizmus finanszírozása miatt nyomoznak a német hatóságok abban az ügyben, ami kapcsán szerdán házkutatást tartottak a Budapest Honvéd labdarúgója, Ben-Hatira berlini lakásán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A válogatottszünet után 51 éve nem látott csúcsmérkőzéssel tér vissza az európai klubfutball.
Az átigazolási időszak végén a helyi média belengette a magyar válogatott erősségének leigazolását.
A mozi 130 éves történelmét ünneplik a Budapesti Klasszikusfilm-maraton hihetetlen díszvendéggel és különleges vetítésekkel.
A kupában most jön az a forduló, amelyet talán a legnagyobb érdeklődéssel vár mindenki.
25 év után a legsúlyosabb áramszünet történt a német fővárosban. A tettesek a kapitalizmus és Izrael ellen uszítanak, és azzal dicsekednek, hogy elvették a katonai–ipari komplexum áramellátását.
Menekülni kezdtek az emberek.
Azért az árulkodó: az áldozatok mindegyik esetben patrióták, az elkövetők meg globalisták.
25 év után a legsúlyosabb áramszünet történt a német fővárosban. A tettesek a kapitalizmus és Izrael ellen uszítanak, és azzal dicsekednek, hogy elvették a katonai–ipari komplexum áramellátását.
Menekülni kezdtek az emberek.
Mert a megfáradt embernek kell a merengés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.