
- Magyar Nemzet
- napi terror
napi terror

Dzsihadisták gyerekeit vitték Szíriából Franciaországba a hatóságok
„Ezek a gyerekek rendkívüli orvosi és pszichológiai vizsgálaton esnek át, és a jogi hatóságok döntenek a sorsukról” – olvasható a francia állami közleményben.

Ezernél is több dzsihadista adta meg magát
Mintegy 1300 dzsihadista adta meg magát csütörtökön családtagjaival együtt a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetség tagjainak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utolsó szíriai zárványa, Baghúz elleni ostromban – közölte az SDF szóvivője
Tüzet nyitottak több új-zélandi mecsetben, legalább 49 halott
Újabb bejelentés szerint egy másik mecsetben is volt lövöldözés, egy személyt pedig őrizetbe vettek. Legalább 49 halottja van a támadásnak.

Napi terror 03.14.
Azbej Tristan: A szíriai emberek helyben maradását és visszatérését kell lehetővé tenni
A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára megerősítette: nem az emberek Európába való jutását kell segíteni.
Egyetlen ausztrál sem kockáztatja az életét iszlamista szélsőségesekért
Egyetlen ausztrál sem fogja kockáztatni az életét azért, hogy iszlamista szélsőségesek hazatérésében segítsen – jelentette ki csütörtökön az ország miniszterelnöke, Scott Morrison.
Napi terror 03.13.
Az orosz légierő megsemmisítette a dzsihadisták egyik szíriai fegyverraktárát
Több forrás által is megerősített információk szerint az előző nap nagy mennyiségű csapásmérő drónt helyeztek el a raktárban – közölte az orosz védelmi tárca.
Törökországban őrizetbe vettek egy dán dzsihadistát
A török rendőrség szerdán őrizetbe vett egy feltételezett dzsihadistát, aki korábban Dániából utazott Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A libanoni származású nőt az északnyugat-törökországi Bursa városában fogták el egy
Fontos híreink
A Tisza háza táján is félreverték a harangot a kampányprogram miatt: komoly gondok vannak vele + videó

Újabb tűzeset Crans-Montanában: az újévi tragédia áldozatainak emlékhelye is lángra kapott

Alexandra Szentkiralyi: Hatred and Gloating Follow an Innocent Man's Death + Video

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Második világháborús gránátot találtak a Dunában Nagymarosnál
A robbanótestet a tűzszerészek elszállították és később megsemmisítik.

A TV2 híradósa halálos fenyegetéseket kapott, határozott üzenetet küldött
Van egy határ, és ez túlment rajta!

Kocsis Máténak támadt egy szuper ötlete, amivel a tiszások és a fideszesek is nyerhetnének
Az ukránoknak tervezett pénzt gyűjtsék össze a tiszások, és adják oda nekik a választás napján.

Orbán Viktor: Ez a választás nem arról szól, hogy mi van Magyarországon, hanem hogy mi lesz Magyarországgal
A 2026-os választás legfontosabb tétjéről beszélt a miniszterelnök Szombathelyen.
Külföldi híreink

Elraboltak egy északmacedón énekest Belgrádban
Váltságdíj fejében akarták szabadon engedni.

Kijev főpolgármestere kihirdette a vészhelyzetet
Újabb fagyhullám kínozza majd a lakosokat.

Alexander Soros éltette a spanyol népességcserét
Szerinte több Pedro Sanchezre lenne szükség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Történelmi csúcson hazánk nemzetközi tartaléka
Varga Mihály: A szigorú monetáris politika szerepe megkerülhetetlen a pénzügyi stabilitás biztosításában.

Mi van itt? Fejre álltak a norvégok, eltévedt egy francia, orosz trónkövetelő és az első pipa
Egyszerre hozott papírformát és meglepetéseket a férfi sífutók első versenye a milánói–cortinai téli olimpián

Miklos Szantho: Hungary Stands Where Peace Is Discussed, Not Where War Is Being Pushed
In Brussels, Ukraine is demanding money, military involvement, and a break from cheap Russian energy, and only those who truly represent Hungarian interests are capable of saying no to these demands, stressed the Director General of the Center for Fundamental Rights.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

