Ellenségképet kreáltak a német rendőrségből
Aki ilyet tesz, az politikailag akarja kihasználni a rendfenntartók fellépését.
Aki ilyet tesz, az politikailag akarja kihasználni a rendfenntartók fellépését.

Az eddigi németországi rekordtartó a 17,25 kilogrammos Benthullen-meteorit volt.

Kijelentették, a Leninről való nyilvános megemlékezés sérti a kommunizmus áldozatainak emlékét.

Közzétenné a rendőrség a stuttgarti zavargások főleg bevándorló hátterű gyanúsítottjának a származását.

A forgalomban lévő autók átlagéletkora 9,6 év Németországban, ami nyugat-európai mércével mérve magasnak számít.

A 16 tartomány közül ez az első, amelyben nullára csökkent az utóbbi hét napon a fertőzések száma.
Németország fogadta be a legtöbb migránst az EU és Törökország közötti migrációs megállapodás keretében.
A járvány következményeinek a kezelése a fő irány, de sok más dolgunk is van – fogalmazott a német kancellár.

Ismét szóba került Németországban, hogy visszaállítsák a 2011-ben eltörölt sorkötelezettséget.
A bűnügyi statisztikákban a nem német születésűek messze számarányuk felett szerepelnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.