Lőw Zsolt a jelölt a stuttgarti kispadra
Lőw Zsolt lehet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő VfB Stuttgart vezetőpedzője.
Lőw Zsolt lehet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő VfB Stuttgart vezetőpedzője.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Németország nem hagyja magára a migráció gondjával az Európai Unió külső határán fekvő országokat.
A minisztere elutasította az ellenzéki Zöldek azon javaslatát, hogy Németország fogadjon be Görögországban tartózkodó több ezer kiskorú menedékkérőt.
Donald Trump amerikai elnök péntek este aláírta azt a rekordösszegű védelmi költségvetési törvényt, amely a többi között szankcionálja az Oroszországból Németországba a Balti-tenger alatt vezető csővezeték építésében részt vevő cégeket és azok csúcsvezető
Csaknem 350 ezer ember él illegálisan Németországban – írta a Die Welt című német lap pénteken kormányzati adatokra hivatkozva.
Nógrádi Györgyöt magabiztos nyelv- és országismerete is kiemeli az „általános szakértők” táborából. Ahogyan az is, hogy ha kell, el tud fordulni a német média politikailag korrekt fősodrától.
Az amerikai törvény büntetni tervezi a gázvezetékeket lefektető hajókat és a vezetéképítő munkában részt vevőket egyaránt.

Németország sokat tesz a Görögországban és a Bosznia-Hercegovinában tartózkodó migránsok helyzetének javításáért, de ez „nem csak német probléma”, és megoldásához más európai uniós tagállamoknak is hozzá kell járulniuk – jelentette ki Angela Merkel német
Carola Rackete, ha bűnösnek találják, akár tizenöt év börtönbüntetést is kaphat. Az ex-hajóskapitány idén nyáron csatlakozott egy radikális ökoaktivista szervezethez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

Kihallgatták a rendőrök.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.

A váci tiszásról viszont szombaton kijött egy videó, amely szerint Szimon Renáta annyira vállalhatatlan módon viselkedett egy újságíróval, hogy rendőrt kellett hívni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.