Elege lett a németeknek a migránserőszakból
Németországban a migrációs válság kirobbanása óta egyre több az olyan zaklatás és a bűncselekmény, amelyeknek elkövetői migrációs hátterűek.
Németországban a migrációs válság kirobbanása óta egyre több az olyan zaklatás és a bűncselekmény, amelyeknek elkövetői migrációs hátterűek.

Ismeretlenek megpróbálták kiásni Reinhard Heydrich náci háborús bűnös földi maradványait a berlini Invalidusok temetőjében – értesült a Tagesspiegel című német lap.
Németország abban reménykedik, hogy képes lesz az országba vonzani szakképzett munkaerőt az Európai Unión kívülről is, s ezzel elejét veheti annak, hogy a német vállalatok külföldre költöztessék gyáraikat.

Negyven éve, az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) legnagyobb műkincslopásakor eltűnt, majd ismét előkerült festmények eredetiségét vizsgálja egy német szakértői csoport.
Februárban térhet vissza a pályára térdműtétje után Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója.
Továbbra is próbálunk átvedleni külföldi szurkolóvá, napszaktól és mérkőzéstől függ, éppen melyik válogatott sikerét kell kiszurkolnunk a női kézilabda-világbajnokságon.

A terrorizmus áldozatainak nemzeti emléknapja bevezetését kezdeményezi Németországban a legutóbbi nagyszabású terrortámadás, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt tömeges gázolás áldozatainak civil szószólója.
A kormányzati ígéretek ellenére továbbra sincs önálló bűnüldözési statisztikai kategória a késes támadások nyilvántartására Németországban – írta szerdán a Bild című német lap.
Spanyolországban továbbra sincs működő kormány, Franciaországban Macron nem tudta elérni stratégiai céljait, ezen belül Európa vezetését és a balkáni bővítés leállítását.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Előtte azért megsebesítette a nőt.

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

A miniszterelnök meglepetésvendég volt.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.

A kínai alapokra épülő, hibrid Filante a francia gyártó első prémiumautója a 2001-es Vel Satis óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.