
- Magyar Nemzet
- németország
németország

Száznál is több feltételezett hazatérő dzsihadista ellen folytatnak eljárást Németországban
A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet száznál is több feltételezett hazatérő követője ellen folytatnak eljárást Németországban egy csütörtökön ismertetett kormányzati kimutatás szerint.
Merkel: A NATO megtartása nagyon fontos Németország számára
A NATO-nak mint védelmi szövetségnek a megtartása nagyon fontos Németország számára – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a berlini parlament alsóházában elmondott beszédében.
Varga Judit: Magyarország az EU legaktívabb tagjai közé tartozik a védelempolitikában
Orbán Viktor már 2016-ban arról beszélt, hogy meg kell erősíteni Európa védelmi képességeit, és ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül – emelte ki Berlinben az igazságügyi miniszter.
Berlin és Párizs közös kezdeményezést indít az EU megújítására
Közös kezdeményezést indít a német és a francia kormány az Európai Unió (EU) reformjára – jelentették kedden német hírportálok egy belső használatra készült munkaanyagra hivatkozva.
Szalai Ádám, a futballisten
A Bundesligában szereplő Hoffenheim szurkolói külön molinókat készítettek a magyar csatár számára, amelyekre természetesen németül verssorokat írtak.

Betörtek Drezdában a szász uralkodók palotájának drezdai kincstárába
Szalai Ádámot éltették a Hoffenheim szurkolói
Összefogásra és optimizmusra bíztatta a német CDU-t a testvérpárt CSU vezetője
A belső viták lezárására, összefogásra és optimizmusra bíztatta a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) Markus Söder, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szombaton Lipcsében, a CDU kongresszusán.
Elemző: új pártprogramot kell kidolgoznia a CDU-nak
Új pártprogramot kell kidolgoznia a német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) – vélekedett Kiss J. László, a Corvinus Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Fontos híreink
A Fradinak nem kellett, most kétmillió euróért adta el lengyel klubja a magyar válogatott játékost

A táltos paripa titka: az ősmagyar hitvilág és a magyar népmesék mágikus lova

Diszkréten is jelezhetjük a bajt a BKK járatain

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A kormány senkit sem hagy magára
Már meg is kezdődött a tűzifaszállítás.

Lázár János: Ha háború lesz, az rossz lesz minden fideszesnek, minden tiszásnak és minden magyarnak + videó
Olyan kormányt kell választani, amely garantálja a legfontosabbat: az ország békéjét, üzente a miniszter.

Felrobbant egy idős asszony háza Pannonhalmán, megrázó képeken az épület romjai + videó
A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

Kezdenek elszivárogni a tiszások, Magyar Péterék ezért kamuprofilokkal támadják a ellenzéki kispártokat
Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.
Külföldi híreink

Orbán Viktor: Remek meglátás!
A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Kreml: Trumpnak igaza van, Zelenszkij akadályozza a békefolyamatot + videó
Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az EU-s hitellel is az ukrán csatlakozást segítenék
Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Flea megzenésítette, milyen egy feje tetejére állt világban élni
A Traffic Lights már hallgatható.

Lidl: tizenkilenc új áruházat nyit a következő hetekben az üzletlánc
Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.

Bokros Lajos szerint nonszensz, hogy van 13. havi nyugdíj, de titkolni kell, hogy megszüntetnék + videó
Bokros Lajos nyíltan a 13. havi nyugdíj eltörléséről, az áfacsökkentés elutasításáról és a választók félrevezetésének szükségességéről értekezett egy háttérrendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

