Kegyetlen gyilkosság vált bukaresti kampánytémává
Az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás lehetőségéről is népszavazást írna ki Viorica Dancila román miniszterelnök súlyos bűncselekmények büntetésére.
Az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás lehetőségéről is népszavazást írna ki Viorica Dancila román miniszterelnök súlyos bűncselekmények büntetésére.

Harvey Weinstein, az őt szexuális visszaéléssel megvádoló nők, korábbi produkciós vállalatának vezetősége és a New York-i főügyész hivatala 44 millió dolláros (12,8 milliárd forintos) kártérítési megállapodásra jutott a Wall Street Journal csütörtöki cikk
Kezdeményezte hétfőn az ügyészség Svédországban, hogy a bíróság a távollétében rendelje el Julian Assange őrizetbe vételét – közölte honlapján a vádhatóság.
A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját nemi erőszak elkövetésével gyanúsítja a svéd főügyészség.
Vádat emeltek tegnap a 19 éves afgán migráns, Sarhadi Bilal Ahmad ellen, aki tavaly Budapesten megerőszakolt egy nőt, két másik áldozatát pedig szexuálisan molesztálta.

A bangladesi nők az erős társadalmi és családi nyomás hatására általában inkább hallgatnak a hasonló ügyekről. Nuszrat azonban családja támogatásával még aznap a rendőrséghez fordult.
Évtizedekig tartó hallgatás után a napokban reflektorfénybe került az egykori NDK nevelőintézeteiben bántalmazott több ezer fiatal áldozat ügye.

Mit várhatunk Svédországtól?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat.

Magyar Péter hazugságát kamerafelvétel is cáfolja.

Új chatfunkció segíti az utasbiztonságot a BudapestGO-ban.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Harminc múzeum ingyenesen tart nyitva január 22-én.

A béremelés mellett számos juttatást is bevezettek.

A lengyel Raków Czestochowa eladta a védekező középpályás játékjogát a cseh élvonal nyolcadik helyén álló Sigma Olomoucnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.