Jászi Oszkárt polírozzák
A Népszava című lapban megjelent, Szakács Árpádot támadó írást olvasva, mintha „a múltat végképp eltörölni” bolsevik javaslat elevenedne meg.
A Népszava című lapban megjelent, Szakács Árpádot támadó írást olvasva, mintha „a múltat végképp eltörölni” bolsevik javaslat elevenedne meg.

A 2010-ben elfogadott törvény a szétszakítottságunkról az összetartozásunkra helyezte a hangsúlyt és irányította a figyelmet.

Vidnyánszky Attila szerint a Nemzeti alaptantervben megjelenő szerzők a nemzeti öntudatra és büszkeségre, valamint a tenni akarásra mutatnak irodalmi példákat a felnövekvő generációknak.

Vannak dolgok a világban, amelyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ezekről szoktam itt dacos mániákussággal beszámolni.
A magyar állam csak akkor lehet sikeres, ha a kereszténységre és a nemzetre épül – mondta a Miniszterelnökség államtitkára A magyar állam karaktere című könyv bemutatóján.
Magyarország nem kívánja azt a migrációs politikát folytatni, mint Európa legtöbb országa, illetve a nyugat-európai országok – jelentette ki az államtitkár.
Az államtitkár szerint a tanárok feladata annak közvetítése a diákoknak, hogy a nemzetben hinni kell, hiszen a mai diákokon múlik az ország jövője.
Sokan sokféle interpretációt igyekeznek majd adni Orbán Viktor szombaton, a kötcsei Polgári pikniken elhangzott előadásának.

Új bölcsőde avatása gondoskodás a jövőről, a folytatásról, ugyanakkor annak a pozitív üzenetnek a hordozója is, hogy érdemes gyermeket vállalni – mondta a miniszterelnöki megbízott.

Az államtitkár szerint az elmúlt évtizedekben a liberális demokrácia képviselői mondták meg, hogy mit kell gondolni például családról, nemzetről, kultúráról, hagyományokról vagy határvédelemről.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.