Tucker Carlson jött, látott és győzött
Példaértékű a magyar–amerikai patrióta-összefogás, amelyet világszerte szélesíteni kell.
Példaértékű a magyar–amerikai patrióta-összefogás, amelyet világszerte szélesíteni kell.

Így vélekednek a magyarok az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása szerint.

Magánemberként megkérdőjelezhető, miniszterelnök-jelöltként jelzésértékű gesztust tett a DK miniszterelnök-jelöltje.

A család-, keresztény- és nemzetellenes propaganda célja a fiatalok érzékenyítése és elidegenítése a legfogékonyabb korban.

A jelen politikai eseményeire tekintettel állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkhöz a rendszerváltást követő évtizedben létrejött szervezet.

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel indul a pályázat.
A vetélkedősorozat elindulását a program névadójának, Szemere Miklós egykori Lövőházának a helyén, egy XVIII. kerületi kávéházban jelentette be Simicskó István kormánybiztos.

A magyar kormány minden segítséget megad a Kárpát-medencében és diaszpórában élő magyarság számára egyaránt – jelentette ki Szilágyi Péter miniszteri biztos



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke teljesen hiteltelen, amikor tisztességről beszél.

Már egy ideje látszik, hogy valami nincs rendben T. Dannyvel.

Az egykori MSZP-politikus felesége kiáll a számára fontos értékek mellett.

„Zebra-díj jár” az újabb tiszás álhírért – írta Kocsis Máté.

Az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi tárgyalások egyelőre azonban nem indulnak újra.

A miniszterelnök válaszolt a lengyel kormányfő támadásaira.

Az FPÖ parlamenti vizsgálatot indítana, miután felmerült: az építőipari óriáscég a Tisza Párt kampányát támogatta.

Lisztes Krisztián fia

“In my meeting with President Trump next week, we’ll discuss peace and key economic issues important to Hungarians,” Viktor Orban posted.

A rendőrség öt embert letartóztatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.