Ne dobd el az okostelefonod!

A család-, keresztény- és nemzetellenes propaganda célja a fiatalok érzékenyítése és elidegenítése a legfogékonyabb korban.

Kedves, ismeretlen fiatal barátom, aki lehetsz tizennégy, tizenhat, tizennyolc esztendős, tanulhatsz, dolgozhatsz vagy éppen várhatsz valamilyen előremutató alkalomra. Szeretnék szólni hozzád, annak ellenére, hogy lassan hetvenhat éves vagyok. Tudom, közülünk mások is próbálkoznak a megszólításoddal, ami nem könnyű. Sőt egyike a legnehezebb feladatoknak.

Arra gondoltam, hogy a világhálón keresztül szót válthatok veled. Bíztam a kapcsolatteremtésben, mivel te már régóta otthonosan mozogsz ebben a közegben. Kipróbáltam a Facebookot. Azután jól megjártam, mert kiderült, hogy éppen azért léptél le onnan, mert nem akartál kapcsolatba kerülni a magamfajta őskövületekkel.

Átmentél az Instagramra, a Twitterre, majd rákattantál a Snapchatre, főként azért, hogy ne tudjalak követni. Jól számítottál, nekem épp elég a Facebook, a Google meg a YouTube.

Amúgy én se lennék kíváncsi a magamfajtára, ha tizen­nyolc éves lennék. Arra gondolnék, vajon mi újat mondhat nekem a vén bolond, akinek fogalma sincs arról, mik az elképzeléseim, mit gondolok az életről, arról az új világról, amelyben én otthonosan mozgok, ő viszont egyre nehezebben tájékozódik. Arra gondolnék, hogy amikor az öreg annyi idős volt, mint én most, nem léteztek okostelefonok, az autókban nem volt GPS, és senki nem tudta, mi az a TikTok.

Fiatal barátom! Elfogadom, hogy nem vagy kíváncsi rám. Annak idején én is inkább a haverokkal lógtam. Csak eszembe jut, hogy amikor felnőtt fejjel, az 1980-as években eljutottam Prágába, és a Vencel téren betértem egy hatalmas sörözőbe, meglepve láttam, amint egymás mellett ültek aggastyánok és sihederek. Az egyik öreg hegedűn játszott, a népes közönség pedig önfeledten énekelt. Öregek és fiatalok beszélgettek egymással, mintha egyazon korosztályhoz tartoztak volna. Persze tudom, a csehek elég furcsák.

Apám gyakran mesélt nekem a nagyapámról, akit még fia­talon elveszített. Mondta, hogy a dédapámmal együtt kiváló emberek voltak, igazi hazafiak. Azt is mondta, ha a felmenőink nem alapítottak volna családot, akkor mi se beszélgethetnénk egymással, hiszen meg se születtünk volna. Apám beszélt, én meg úgy tettem, mintha figyelnék. Ha akkor lett volna okostelefonom, bizonyára azt babráltam volna.

Idővel egyre többet felfogtam abból, amit apám mondott, de ezt nem azért hozom ide, hogy figyelj rám. Nyugodtan nyomkodd az érintőképernyőt. Közben magamban beszélek.

Szóval apám beszélt nekem a család jelentőségéről. Azt mondta, a család kicsi, de nagyon fontos közösség. Családok alkotják a nemzetet, amely már jóval nagyobb közösséget – népet – foglal magában. Hozzátette, hogy erős nemzet csak erős családok összefogásából születhet. A család pedig akkor erős, ha összetart, ha van hite, ha fontos számára a keresztény tanításokból fakadó útmutatás.

Tudom, a kereszténység említésekor te legszívesebben azt mondanád: Figyeljen, Attila bácsi, most mennem kell, mert várnak a haverok! És faképnél hagynál, nehogy belekezdjek egy olyan tanmesébe, amely végképp nem érdekel téged.

Nekem viszont eszembe jut, hogy a később szentté avatott Kapisztrán János ferences rendi vándorprédikátor 1456-ban már hetvenéves volt. Fiatal harcosokból álló keresztes serege élén a törökök által ostromolt, szorongatott helyzetben lévő Nándorfehérvár segítségére sietett. Megkérdezhetnéd: honnan lehet tudni, hogy a seregében sok volt a fiatal? Nos, onnan, hogy abban az időben az emberek jóval rövidebb ideig éltek, mint a maiak. A harmincöt-negyven éves életkor már viszonylag idősnek számított. Például I. Ulászló és II. Lajos magyar király is húszévesen esett el a várnai, illetve a mohácsi csatában.

Ebből csak azt szeretném kihozni, hogy ha az egykori fiatalok nem hallgattak volna az öreg Kapisztránra, ha nem törődtek volna hívó szavával, akkor bizony a ferences prédikátor soha nem tudja összetoborozni a seregét, Nándorfehérvár hős védői pedig − Hunyadi Jánossal az élen − elbuknak az oszmán szultán ostromló hadserege elleni harcban.

Amikor Kapisztrán beavatkozott a küzdelembe, Hunyadiék már nagyon nehezen tartották magukat. A segítség a legjobbkor érkezett, s 1456. július 22-én, Kapisztrán serege a várból kitörő védőkkel közösen, csodával határos módon legyőzte a hatalmas túlerőben lévő törököket. Ezen a napon Hunyadi olyan győzelmet aratott, amely fél évszázaddal visszavetette a török hódítást. III. Calixtus pápa, aki a törökellenes felkészülés jegyé­ben elrendelte a kötelező harangozást (később ebből lett a déli harangszó), a győzelmet élete legszerencsésebb eseményének, Hunyadit pedig évszázadok óta a legnagyobb hősnek nevezte. E nagyszerű győzelem nélkül Magyarország sorsa talán végleg megpecsételődött volna.

Ha erre azt felelnéd, hogy mindez nem sokat számít, mert ma nem fenyeget minket az ellenség, megérteném. Látszólag minden békés, és ha eltekintünk a vírus okozta járványtól, úgy tűnhet, gondtalanul élhetünk. Igaz, ma az ellenség nem lóháton érkezik, nem karddal és dárdával hadakozik, az eszközei sokkal kifinomultabbak. Az emberi agyat veszi célba, de nem hagyományos fegyverekkel. Az új harci eszközök látszólag ártalmatlanok: okostelefonok, laptopok, a világháló számos szolgáltatása, amelyekből ömlenek az információk, a szórakoztató tartalmak. Ezek főként a te korosztályodra hatnak, mivel a sokat tapasztalt öregek gondolatait nehezebb befolyásolni.

Amikor gúnyolják, gyalázzák a kereszténységet, amikor azt sugallják neked, hogy élj ott, ahol jobban megy a sorod, és csak magaddal, saját egyéni érdekeiddel, vágyaiddal törődj, s ennek érdekében fordulj el a családodtól, a hazádtól, nos, akkor ez része egy körmönfont propagandának.

Ez a fajta ügyesen álcázott, veszélyes propaganda családellenes, keresztényellenes, nemzetellenes. Az a célja, hogy a legfogékonyabb korban érzékenyítsen téged, hogy elidegenítsen családtól, nemzettől, vallásosságtól. Végső soron pedig az a célja, hogy ne legyen elegendő hadba hívható ember, amikor egyszer, talán nem is oly soká, valakik rá akarnak telepedni erre az 1100 éve megőrzött országra.

Mert bizony ma is vannak, akik szeretnék kihúzni ezt a földet az utódok, a jogos örökösök, vagyis a magadfajták talpa alól.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy dobd el az okostelefonodat. Nem. Csupán azt, hogy használd okosan.

A szerző író, újságíró

(A borítókép illusztráció; Forrás: unsplash)