Teljes régiók válhatnak a hőség martalékává az ENSZ szerint
A kánikulai időszakok egyre több áldozattal járhatnak a jövőben.
A kánikulai időszakok egyre több áldozattal járhatnak a jövőben.

A szervezet vezetői megköszönték a segítséget, melyet hazánk nyújt nekik.

Olyan össztűz alá vették az Orbán-kormányt, hogy ilyet talán még békeidőkben sem tapasztalhatott.

Az országoknak eleget kell tenniük kötelezettségeiknek, és megoldást kell találniuk az Iszlám Állam soraiban dzsihadistaként tevékenykedő, Szíriában és Irakban elfogott állampolgáraik és hozzátartozóik hazatelepítésére – mondta a Vöröskereszt Nemzetközi B
Akár a háború dúlta Szíriáról, vagy a Mozambikot sújtó természeti katasztrófáról van szó, a segítségnyújtókon látható vörös kereszt, félhold illetve kristály mind ugyanazt a szervezetet takarja.

A RIA Novosztyi beszámolója szerint hét embert ejtettek foglyul.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint változásra van szükség a hatalmi struktúrában.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

Tovább gyűlnek a rekordok az angol kiválóság pályafutásában.

Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.