„Valahol a földön nehéz dolgot hallasz, ott teremj!”
Apáczai igen kellemetlen ember volt: igazságot látott, és kimondta kérlelhetetlenül.
Apáczai igen kellemetlen ember volt: igazságot látott, és kimondta kérlelhetetlenül.

Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

Az első honvédelmi sportközpont alapkőletételével új korszak kezdődött a hazafias és honvédelmi nevelésben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Simicskó István.

A liberális baloldal kanonizációja pontosan annyira következetes az antiszemita megnyilvánulásokkal kapcsolatban, amennyire az ÁVO-s személyzetisek következetesek voltak a kisnyilasokkal.

Elgondolkodva az új Nemzeti alaptanterv betűin és a körülötte forrongó vitán – nemzeti vagy liberális a helyes irány –, fontos, hogy kellő hangsúlyt kapjon a nevelés kérdésköre.

Vannak már olyan, egyébként az Európai Parlamentben is képviselettel rendelkező erők, akik mintha teljesen elszakadtak volna – nemcsak racionális értelemben, de emocionálisan is – a hazájuktól.

A gyerekek digitális eszközhasználatáról készült kutatás az ELTE-n több mint ezer szülő megkérdezésével. A felmérés szerint a gyerekek egyre korábban és nagyobb arányban használnak digitális eszközöket, így már a kétévesek fele kütyüzik. A kutatók megálla
A cél, hogy a nevelés eszközeivel, az oktatási rendszerben bemutatva, illetve tematikus programokkal, honvédelmi táborokkal, mentorálással a hazaszeretet legyen fiatalok a közös nevezője – mondta.

Otthonról kapott belső tartás hiányában a fiatalok nem az értelmes munkában és a jó emberi kapcsolatokban keresnek megoldást az életükre, hanem italban, drogban és örökös bulizásban.

Ha összefoglaljuk a nyelvünkbe épített fontos magyar tulajdonságokat, szembeötlik a kedély és az ötletesség, ami tanulékonnyá, derűssé és eszessé teszi a magyarokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak minden ötödik nőnél fedezik fel időben ezt a súlyos betegséget.

Mégsem szakadt el a nemzetközi nagytőke egyik emblematikus cégétől, a Shelltől a tiszás szakértő, aki levágná Magyarországot az orosz olajról és korábban Bajnai Gordont magasztalta.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.

Ha a sportoló nem tud kiteljesedni a hazájában, próbálkozhat más országban, és lendületbe lép az olimpiára csábító nemzet sportvezetése.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.