Zöld Óvoda Program – Környezetvédelemre nevelni a legkisebbeket
A megfigyelés és az utánzás útján elsajátított környezetkímélő és környezetvédő magatartás korán beépülhet a személyiségbe.
A megfigyelés és az utánzás útján elsajátított környezetkímélő és környezetvédő magatartás korán beépülhet a személyiségbe.

Balogh Zsófia szerint a tudományos tény az, hogy a babaláznak nincsen biológiai alapja.
Európában a tizenévesek mintegy harmada naponta több mint hat órát tölt internetezéssel.

Az új nemzedék a kapcsolatait a hálón éli meg, ott beszélget, és ezek nagyon felszínes diskurzusok.

Uzsalyné Pécsi Rita főiskolai docens kiemelte: minden szülőnek joga és kötelessége megvédeni a gyerekeket az LMBTQ-ideológiától.

A homoszexualitás tudati tényezők hatására jön létre, mint amilyen tényező a Meseország mindenkié is.

A kísérletben az állatok kicsi korukban gondozóhoz kerültek, már azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük.

A kormányfő által ismertetett egyik pont úgy szól: haza csak addig van, amíg van, aki szeresse.

Szeptemberétől 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben állnak munkába.

Ebben az évben 29 intézmény nyerte el a címet, közöttük összesen 37,7 millió forintot osztottak szét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak minden ötödik nőnél fedezik fel időben ezt a súlyos betegséget.

Mégsem szakadt el a nemzetközi nagytőke egyik emblematikus cégétől, a Shelltől a tiszás szakértő, aki levágná Magyarországot az orosz olajról és korábban Bajnai Gordont magasztalta.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.

Ha a sportoló nem tud kiteljesedni a hazájában, próbálkozhat más országban, és lendületbe lép az olimpiára csábító nemzet sportvezetése.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.