Pálcától a pofonig
Az egyiptomi, a görög, majd a római kultúra is gyakran alkalmazta a testi fenyítést mint a fegyelmezés eszközét. A megvesszőzés, a sarokba állítás vagy a körmös egészen a XX. század elejéig része volt a tanárok eszköztárának. A XIX. század végétől már számos pedagógus tett hitet a korábbiaktól gyökeresen eltérő, gyermekközpontú nevelési technikák mellett.
Maria Montessori (1870–1952) olasz orvosnő-pedagógus például így fogalmazott A gyermek felfedezése című könyvében: „A tanító leggyakrabban azért parancsol, mert ő az erős, és azért követel engedelmességet a gyermektől, mert az a gyenge. Pedig a felnőttnek a gyermek előtt szerető és avatott vezetőként kellene mutatkoznia, aki végigsegíti őt a mennyei birodalomba vezető úton.”
Az elhíresült makarenkói pofon az orosz pedagógus, Anton Szemjonovics Makarenko (1888–1939) nevéhez fűződik, aki a testi fenyítést valójában elítélte. Pedagógiai hősköltemény című regényében úgy ír az elhíresült pofonról mint pedagógiai hibáról, téves lépésről, illetve őszinte és pillanatnyi emberi reakcióról.