Politizáló tudományosság

A homoszexualitás tudati tényezők hatására jön létre, mint amilyen tényező a Meseország mindenkié is.

Forrás: Pexels

Megjegyzendő, hogy a tudomány valóban talált ok-okozati összefüggést az agy jellege és az egyén gondolkodásmódja között, csak éppen fordított irányút: azt nem, hogy az agyunk alakítja a gondolkodásunkat, hanem azt igen, hogy a gondolkodásmódunk az agyunkat (­Doidge 2018). Soha olyan tudományos kutatási eredmény nem született, amely szerint bárki kénytelen konkrét elképzeléseket kialakítani arról, hogy melyik nemhez vonzódik azért, mert neki olyan az agya. De ha valaki szerint mégis, akkor álljon elő vele. Nosza, ezer pszichológus, ki kotor elő egyetlen olyan megbízható, tudományos eredményt, amely egy ilyen irányú hatásmechanizmust igazol? Pusztán ideológiai ellenszenvből összehoztak valaha egy kiadványt Száz szerző Einstein ellen címmel, amire ­Einstein azt mondta: „Ha igazuk lenne, egy is elég ­lenne.” Most is ez a helyzet.

A homoszexualitás tehát teljesen tudati – pszichés, kulturális, szociális – tényezők hatására jön létre, mint amilyen tényező egy ilyen mesekönyv is. A transzszexualitás esetében előfordulhat, hogy van valamilyen nagyon ritka genetikai torzulás, ami miatt az illető „a neméhez képest atipikus” a testi vagy lelki alkatát tekintve, ezért, mondjuk, nehezen talál magának párt; akkor pedig beképzeli magának, hogy „én nem is vagyok igazi fiú/lány”. De az ilyen akkor is egy tisztán pszichés döntés, ami, persze, súlyosan téves. Ha vannak is valamilyen hormonális furcsaság miatt biológiailag nem túl férfias férfiak és nem túl nőies nők, az ilyesmi önmagában nem ok arra, hogy valaki ne érezhesse jól magát egy ellenkező nemű párral. (A legtöbb esetben amúgy a transzszexuá­lis identitás is genetikai háttértől független módon, pszichés hatások miatt alakulhat ki – mint amilyet egy ilyen mesekönyv is jelent.)

Ha egy homoszexuális pár nevel gyermeket – ami Magyarországon nem regisztrált élettársi kapcsolatban élők esetében jogilag lehetséges és elő is fordul –, akkor egy ilyen mesekönyvet használva a gyermek nevelői még rá is erősíthetnek arra az őt befolyásoló pszichés hatásra, amit a párkapcsolati modelljük a számára jelent. Ez valószínűleg meg is történik a könyvet megvásárlók egy részénél. De természetesen az iskolai tudatformálást is erősítheti a könyv, ami javában zajlik, hiszen Magyarországon már egész propagandahálózatot hoztak létre „a homoszexualitás és transzszexualitás normális gondolatának” a gyermekek között való terjesztése céljából. Ez a tevékenység számos iskolában aktívan zajlik, a könyv ehhez jelent kiváló új propagandaanyagot.

De a homoszexualitás végül is normális – vélik sokan. „A homoszexualitás mint betegség 1973-ban került ki a mentális betegségek kézikönyvéből, így betegségként beszélni róla messzemenően szakmaiatlan” – állítják a petíció megfogalmazói. Sokan nem tudják, hogy hogyan is született a döntés arról, hogy a homoszexualitás „nem betegség”. 1969-ben történt zavargások után bizonyos homoszexuálisok Amerikában létrehozták az agresszív és szélsőbalos jellegű Homoszexuális Felszabadítási Front nevű mozgalmat. Később más neveken, többféle társaság keretében folytatódott ugyanaz a mozgalom és tevékenység: jól szervezett és nagyon agresszív megfélemlítő akciók politikusok, pszichiáterek és keresztény szervezetek ellen.

1970 májusában egy ilyen akció keretében rátörtek az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) konferenciájára, ahol magukból kikelve, vádlóan ordítoztak a pszichiáterekkel, majd 1971-ben hasonlóképpen. 1972-re az erőszakoskodással elérték, hogy meghívják egy előadójukat az újabb hasonló összejövetelre. 1973-ra sikerült megfélemlíteniük az amerikai pszichiáterek elitjét, akik nem kértek többet ezekből az akciókból, és 1973-ban az erőszakos politikai nyomás hatására az APA megszavazta, hogy „a homoszexualitás nem betegség” (Lamberg 1998). A döntést védelmező egyik pszichiáter azt mondta ekkoriban egy interjúban, hogy „ha a voyeurok elég erőszakosan lobbiznának, akkor ők is elérhetnék, hogy alaposan elgondolkozzanak a pszichiáterek arról, hogy pszichés betegség-e a voyeur­ködés” (APA 1973).

Szó sincs róla tehát, hogy tudományos felfedezések hatására döntöttek volna így. A militáns politikai akciók terrorja hatására a pszichiáterek „rájöttek”, hogy a homoszexualitás nem is betegség. A WHO az Amerikai Pszichiátriai Társaság példáját követte, amikor kivette a betegségek listájáról a homoszexualitást 1980-ban. Ismerve az ezzel kapcsolatos döntés körülményeit, tudjuk, hogy az tudományos szempontból semmit sem ér, közönséges csalás. Képzeljük el, hogy az alkoholizmusról nem lenne szabad semmi negatívumot mondani, mert egy erőszakos alkoholista politikai csoport ezt kikényszerítette valamilyen tudományos fórumon! Abszurd feltevés? Igen. Még hogy „szakmaiság” és „tudomány”, amire a témában tájékozatlan, félrevezetett pszichológusok hivatkoznak! Az amerikai pszichiáterek félelemből elárulták és elárulják a tudományt lassan öt évtizede – egy agresszív politikai mozgalom pedig azóta ezen élősködik világszerte. Ki fogja megállítani a nyomulásukat?

A szerző szociálpolitikus