Miért meri azt mondani egy diák, hogy unalmas a tanóra?

Az új nemzedék a kapcsola­tait a hálón éli meg, ott beszélget, és ezek nagyon felszínes diskurzusok.

Fotó: Havran Zoltán

A tárcaíró a minap hosszan beszélgetett egy pedagógus ismerősével. Többek között arról is, hogy az egyik tanárkollégájának egy felső tagozatos diák azt mondta: unalmas az órája. Régi műsor az, hogy a diák unalmasnak gondol egy tanórát. Sokszor gondolta ezt a tárcaíró is, amikor kölyök volt még, és iskolába járt. A legjobb tanárok esetében is előfordult ez. Még az is lehet – engedte meg magának a gondolatot a ma már nem is olyan fiatal tárcaíró –, hogy sok esetben, amikor unalmasnak talált egy tanórát, egyszerűen nem volt igaza. Fáradt lehetett a fiatal tárcaíró, esetleg az óra témája kevésbé érdekelte vagy egyszerűen figyelmetlen volt, más foglalkoztatta éppen. Tehát az is lehet – gondolta most a tárcaíró –, hogy nem volt unalmas a tanóra. Csak egyszerűen nem figyelt. Mert jött a tavasz, mert nem akart éppen ücsörögni a tanórán vagy mert a moziban éppen egy olyan filmet kezdtek el játszani, amit nagyon meg akart nézni, és az járt a fejében. Aztán az is lehet – gondolta a tárcaíró –, hogy tényleg unalmas volt a tanóra, mert vannak olyan témák, melyekről nem azért beszél egy pedagógus, mert izgalmasak, hanem azért, mert tudni kell róluk. Mert meg kell tanulni ahhoz, hogy aztán a temérdek érdekes információt jól tudja értelmezni. Vagy egyáltalán: értelmezni tudja.

A probléma, miszerint a diák unalmasnak tart egy tanórát, ilyen szempontból kevésbé érdekes. A tárcaíró és pedagógus ismerőse arról beszélgettek kávézás közben, hogy ezt miért mondja a kölyök. Abban ugyanis mindketten egyetértettek, hogy amikor ők voltak diákok, nem merték volna kijelenteni a tanórán, hogy amit hallanak, az unalmas. A tárcaíró ekkor megkérdezte tanár ismerősét, hogy szerinte miért merik ma elmondani a diákok a tanárnak, ha unalmasnak találják az órát. A tanár szerint azért, mert nincsen valódi érzelmi viszonyulásuk a tanárhoz. – A közösségi médián való kommunikáció miatt eltompultak az érzelmeik – válaszolta a pedagógus, aki persze hozzátette, hogy még vannak okok, a szülők és a pedagógusok is hibásak sokszor, de ez a lényeg. – A gyerekek ugyanis felszínesen kommunikálnak a közösségi médiában, még a tanárral is. Ha valami tetszik, azonnal megírják, hogy nagyon kedvelik őt, ha viszont rossz jegyet kapnak, akkor azt, hogy már nem annyira. Ezek nem valódi érzelmek – fejtegette a pedagógus. Majd hozzátette, hogy egy ilyen érzelmi kitörés után, amikor megírta a diák, hogy nagyon kedveli őt, megkérdezte, miért. A diák nem tudott érdemben válaszolni. A tárcaíró azt olvasta erről, hogy az új nemzedék a kapcsola­tait a hálón éli meg, ott beszélget, és ezek nagyon felszínes diskurzusok. Könnyű ugyanis olyan „avatárokkal” kommunikálni, amelyek kerülik a valódi, mély emberi reakciókat. A valódi kapcsolat viszont konfliktusokkal jár, de attól még nem változnak a másik ember iránti érzelmek. A félelmetes viszont az, hogy temérdek kölyök nő fel úgy, hogy ezt nem igazán éli meg.

A közösségi médián való kommunikáció miatt eltompultak az érzelmeik Fotó: Havran Zoltán