Hét perc figyelem naponta

Otthonról kapott belső tartás hiányában a fiatalok nem az értelmes munkában és a jó emberi kapcsolatokban keresnek megoldást az életükre, hanem italban, drogban és örökös bulizásban.

Benda József azt mondja, a gyereknevelés munka, amit azonban a társadalom eddig nem kívánt megfizetni Fotó: MTI/Balázs Attila

Már három vagy négy generáció nőtt föl úgy, hogy az említett női minőség hiányzik az életükből. Ezek a nemzedékek úgy cseperedtek fel, hogy a születésük utáni öt-hat év nagy részét az édesanyjuktól, nagymamájuktól távol, valamilyen közösségben, bölcsődében vagy óvodában töltötték, mert az anyák – szükségből, társadalmi elvárásból vagy önmegvalósítási szándékból – visszamentek dolgozni. Ezek az intézmények remek gyermekmegőrzők, közülük sok oktatási szempontból is kiváló, de alkalmatlanok arra, hogy a kicsik kívánatos vagy legalább megfelelő szocializációját elvégezzék. Elérhető egy felszínes rend betartása, a napi program lebonyolítása, de nem lehetséges az együttélési szabályok ösztönszintű elsajátíttatása és e szabályok alkalmazásának automatikussá tétele.

Csak az édesanyával és a családtagokkal való mindennapos, szeretetteljes testközeli kapcsolat hoz olyan érzékeny helyzeteket, amelyekben van elegendő idő megértetni a kisgyerekkel, hogy egy közösségben bármilyen problémára emberséges, az egész közösségnek megfelelő válaszokat kell keresni. Csak a család kisközösségében lehetséges elérni, hogy saját tapasztalatok megszerzésén keresztül váljon vérré a kisgyermekben a jó és a rossz egyértelmű megkülönböztetése, a felelősségvállalás, a másikra való figyelés, a kölcsönösség, a tisztelet, a hűség, a becsületesség, a kötelesség és elkötelezettség, az elfogadás vagy elutasítás, az alapvető jóakarat és jóindulat, a megbocsátás, a bajokkal való szembenézés, a megoldás keresése és megtalálása, a valahová tartozás kötődése és az identitás őrzése. Intézményi keretekben, csoportosan jól továbbfejleszthetők ezen képességek, de a hiányzó alapok nem pótolhatók.

Ezeket az alapvetéseket kisgyerekeknek igazán jól nem a logika, a tanulmányok, a törvények vagy a paragrafusok előírásaival, hanem a szeretet nyelvén, a családi szokások által lehet megtanítani. Így volna folyamatosan pótolható a női minőség a társadalmakban. Ha ez kimarad – mint ahogy 70-80 éve kimarad –, akkor válik a társadalom olyanná, mint ma: nagy hányadban egymással és a világ gondjaival nem törődő, csak a saját érdekre és az anyagi haszonra tekintő, kíméletlen individuumok gyülekezetévé. Természetes, harmonikus élet, amely egyaránt szolgálja a családok és a nemzetek továbbélését, csak a férfi és a női minőség egyensúlyában lehetséges.

A női élet legmagasabb rangú teljesítménye az életadás és a megszületett életek támogatása abban, hogy a lehető legkiválóbb minőséggé érjenek. Ha a társadalom ezt a munkát értékén kezeli, valódi erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesíti, s egyben egyértelműen megfogalmazza e tevékenységgel szembeni elvárásait, akkor nem kell demográfiai katasztrófától tartania, és tapasztalni fogja, hogy egy nemzet számára ez a legjobb beruházás.

A lármásan hirdetett liberális iránymutatások (értékrendnek nem nevezhetők, mert nincs bennük se érték, se rend) közepette felnövő „hétperces gyerekek” közül kerül ki egyre több kisiklott életű, alkalmazkodni, beilleszkedni, a másik emberrel törődni, együttműködni nem tudó és nem is akaró, sehová sem tartozó fiatal. Otthonról kapott belső tartás hiányában nem az értelmes munkában és a jó emberi kapcsolatokban keresnek megoldást az életükre, hanem italban, drogban és örökös bulizásban. Sok esetben már e nemzedék tagjai randalíroznak, rombolnak a köztereken, és fiatal országgyűlési képviselők személyében sajnos a Parlamentben is.

A szerző az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely tagja