A történetét bemutató kiállítással ünnepel a New York-i Metropolitan múzeum
Oktatási, tudományos, diplomáciai, illetve gazdasági megállapodások születtek Magyarország, valamint Indonézia, Bulgária, Tádzsikisztán, Tunézia, Kenya, Mozambik és Bahrein között.
Mindkét fél a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, abban, hogy a két ország kapcsolata visszatérjen oda, ahol néhány esztendővel ezelőtt volt.
A terrorszervezetek folyamatosan változtatják a taktikájukat. Elég csak az Iszlám Államra gondolni – hívta fel a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Plácido Domingo operaénekes bejelentette távozását a New York-i Metropolitan operaházból (Met) – jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb fenyegetést a világra – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Az államfő találkozott Abdel-Fattáh esz Szíszi egyiptomi, Lenín Moreno ecuadori elnökkel, és Qu Dongyu, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) főigazgatójával.
A magyar modell segíti a magánszektor nagyobb szerepvállalását a nemzetközi fejlesztési célok megvalósításában – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Betiltották kedden New York államban az ízesített elektromos cigarettákat az elmúlt napokban kiderült egészségügyi kockázatok miatt.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozataira emlékeztek szerdán az Egyesült Államokban. Donald Trump amerikai elnök a védelmi minisztériumnál, a Pentagonnál koszorúzott és mondott beszédet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajnában a korrupció soha nem látott méreteket ölt.
A venezuelai lakosság továbbra is hisz Istenben.
PM Orban told host Andras Hont what would happen if he was hit by a tram tomorrow, but he also discussed Ukraine’s EU accession, U.S.–Hungary relations, and Peter Magyar.
A baleset miatt a 39-es kilométernél, Kápolnásnyék térségében a forgalmat megállították.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Meloni korábban is hangsúlyozta, hogy Olaszország nem válhat Európa menekülttáborává.
A kerületben élők a városvezetés tehetetlenségének az áldozatai.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Meloni korábban is hangsúlyozta, hogy Olaszország nem válhat Európa menekülttáborává.
A kerületben élők a városvezetés tehetetlenségének az áldozatai.
A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.