Kétféle nő New Yorkban

Olyan ez a film, mintha búcsú lenne. Búcsú New Yorktól, ahonnan a fiatal művészek már elköltöznek, legalábbis ez hangzik el a filmben, mert már túl drága nekik.

Gatsby (Timothée Chalamet) és Shannon (Selena Gomez) újabb véletlen találkozása egy taxiban – a romantikus vígjáték igazi sztárparádé Fotó: Cinetel Kft

„A való élet azoké legyen, akik nem tudnak jobbat” – hangzik el az új Woody Allen-filmben, amelynek címe Egy esős nap New Yorkban. A rendező, aki vasárnap lesz 84 éves, és aki még mindig mindent tud a filmrendezésről, visszatér abba a városba, ami neki a legtöbbet jelenti. Olyan ez a film, mintha búcsú lenne. Búcsú New Yorktól, ahonnan a fiatal művészek már elköltöznek, legalábbis ez hangzik el a filmben, mert már túl drága nekik, búcsú a filmkészítéstől, amelynek világáról kertelés nélkül elmondja a véleményét.

Persze a filmnek van olyan olvasata is, hogy New Yorkot talán még soha senki nem ábrázolta ennyi szenvedéllyel, színnel és fénnyel. Mindez egy filmes alkotáshoz is elengedhetetlen, mármint a szenvedély, a szín és a fény. Az idős mester fiatalok szerelmi történetét dolgozza most fel, és hitet tesz amellett, hogy nagyon oda kell figyelni a párválasztás során. Mintegy útravalóul csak annyit mond annak a fiatal nemzedéknek, amely előtt még ott az egész élet, hogy ne fecséreljék el olyan párkapcsolatra, amelyben a másikat nem érdekli az a temérdek gondolat, hangulat, álom, ami a lelkünkben lakozik. Sok-sok évtizedes tapasztalat után arra jutott Woody Allen, hogy a párválasztásban türelmesnek kell lenni, ki kell várni, hogy az élet elénk sodorja az igazit, azt, aki pontosan érzi és érti mindazt, ami nekünk fontos.

Gatsby (Timothée Chalamet) és Shannon (Selena Gomez) újabb véletlen találkozása egy taxiban – a romantikus vígjáték igazi sztárparádé
Fotó: Cinetel Kft

A nő ugyanis, már akkor is, amikor fiatal felnőttként párt keres, kétféle. Legalábbis Woody Allen új filmje szerint. Az egyik típus tisztességes, a másik tisztességtelen. Az egyik csak önmagát látja a világban, önmagát akarja boldoggá tenni, a másik viszont azt keresi, hogyan tudja a másikat boldoggá tenni, így ezáltal ő is boldog lehet. Ahogy a fiúnak mondja az édesanyja: nagy dolog, ha szeretnek, de még nagyobb, ha te tudsz szeretni. A nő tehát kétféle: az egyik, aki szeretni is tud, a másik, aki csak azt tudja magáról, hogy őt szeretni kell. Mert megérdemli.

A szerelmi ügyeken kívül a filmes szakmáról is értekezik a rendező. Egyrészt kiparodizálja a szenvedő művészt, amelynek révén kemény önkritikát is gyakorol. Másrészt a filmjében bemutatja, hogy szinte nincs is olyan szereplője a filmiparnak, aki ne akarná lefektetni a fiatal újságíró lányt, aki róluk készít riportot. És el is jutottunk ahhoz a problémához, amely rendesen mérgezi manapság a hollywoodi levegőt. Méghozzá a #metoo-mozgalomhoz. A hamarosan 84 éves filmrendező két gondolattal járul hozzá új filmjében a téma diskurzusához. Az egyik, hogy a művészvilágban igencsak hamar keringőre hívják a lányokat, még csak szépnek se kell lenniük, a másik, hogy lehet nemet mondani, nem dől attól össze a világ, bár a karrierista lányok nem nagyon tudnak nemet mondani, ahogy láthattuk. Bár az is igaz, hogy korábban meg arról gondolkozik a rendező, hogy a nő kétféle. Van, aki a korabeli fiúk romantikus álmában hisz és nagyon akar szeretni, és van, akit elkábít a csillogás és hírnév, az üres csacsogás, és már az is elég, ha elhitetik vele, hogy szeretik. Övék a való élet. De az öreg mester szerint jobban jár egy fia­tal, ha megkeresi azt, aki tud jobbat.