Több mint százmillió forint támogatást osztott ki az NMHH
Az idei pályázatot is meghirdették.
Az idei pályázatot is meghirdették.

Az NMHH eljárást indított, mert szerintük a műsorszám egy társadalmi csoport másodrendűségére vonatkozó tartalmat hordozott.

A műsorszám így az elmúlt hat évben tizenhárom alkalommal sértette meg a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseit.

A szabályozás február 17-től lép életbe.

A hatóság jelzésére két csatornát is figyelmeztettek a nem megfelelő korhatár-besorolás miatt.

Igyekszik segíteni a szülőknek az NMHH.

Aki maradt, rengeteget ül a képernyő előtt.

Elhallgatnak fontos tényeket és megkérdőjelezhető módszertant használnak egyes nemzetközi ítészek a hazánkról szóló médiajelentésekben.

Szárnyal a streaming, visszaesőben a televízió és még mindig népszerű a rádió – jelezte Szadai Károly, a Médiatanács tagja a lapunknak adott interjúban.

Erőszakos tartalom propagálása és az emberi méltóság vélelmezett megsértése miatt – többek között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.