Egy tányér leves mellett kapta a hírt: ő a fizikai Nobel-díj nyertese
Mindkét tudóst váratlanul érte a hír.
Mindkét tudóst váratlanul érte a hír.

John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton a gépi tanulást kutatták.

Az amerikai kutatók egyáltalán nem számítottak arra, hogy idén nyerhetnek.

A két amerikai tudós eredményei a rákkutatásban is fontos szerepet játszhatnak.

Irodalmi kategóriában továbbra is esélyesként emlegetik a magyar írókat.

Az átadón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

Végsőkig lecsupaszított, tárgyilagos, rövid mondatos stílusa számos íróra hatott.

Karikó Katalin és Krausz Ferenc tudósokat egy budapesti, Wesselényi utcai tűzfalon örökítették meg.

A kanadai Csehovként is emlegetett Munro a kortárs novella mestere volt.

A program segíti a rákkutatást is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megszólalt a rendőrség is.

Zalában történt a tragédia.

A beteg a tünetek jelentkezése előtt szarvasmarhát vágott.

Az egykori katonának régen szóltak be ilyen csípősen.

Brüsszel mindent megtesz, hogy megkerülje a magyar vétót, és gyorsítósávon juttassa az Unióba Ukrajnát.

Újabb felvétel terjed a közösségi médiában.

„Mi nem fogjuk hagyni, hogy spekulánsok segítségével lerontsák a magyar családok életszínvonalát.”

Hatodik vb-jén vehet részt jövőre a portugál klasszis.

Bíróság elé áll egy román sofőr, aki egy vétlen autóst is eltalálva okozott óriási balesetet az M1-esen.

További lakásépítések is várhatók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.