Orbán Viktor köszöntötte a hölgyeket
A kormányfő videóüzenetében Margaret Thatchert idézve azt mondta: „ha azt akarod, hogy egy dologról sokat beszéljenek, akkor bízd egy férfira, ha azt akarod, hogy elintézzék, akkor bízd egy nőre”.
A kormányfő videóüzenetében Margaret Thatchert idézve azt mondta: „ha azt akarod, hogy egy dologról sokat beszéljenek, akkor bízd egy férfira, ha azt akarod, hogy elintézzék, akkor bízd egy nőre”.
Egy olyan Magyarországért dolgozunk, ahol lehetséges az, hogy egy nő átélhesse az anyaság semmihez nem fogható csodáját úgy is, hogy közben nem kell feladnia munkáját, szakmai álmait, karrierjét.
A hagyományos női és férfi szerepek megőrzése mellett, az egyenlőség és azonosság összekeveredése ellen emelt szót a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára.
Miniszterek és államtitkárok is felszólaltak a Fiatal Családosok Klubja és a Magyar Női Unió immár hagyományos nőnapi konferenciáján.
Felkészültek a virágboltok a nőnapi rohamra, a forgalom várhatóan az idén is jelentős lesz. A legtöbb vásárló hazai termesztésű fréziát, jácintot, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt választja ilyenkor.
Március első napjai világszerte a nők köszöntése jegyében zajlanak, Romániában azonban nem csak március 8-ra szorítkozik az ajándékozás.
A szervezet ellenőrzési programja szerint a revizorok március 6. és 8. között járják majd azokat a szolgáltatókat, vállalkozásokat, amelyeknél a hét végére eső nőnap miatt érdemben megugorhat a forgalom.
Politikai töltetet kapott a nőnapi felvonulás idén Spanyolországban, miután április 28-án előre hozott parlamenti, május 26-án európai parlamenti választásokat tartanak.
Nagyon fontos, hogy azok a nők, akik közszereplők példát mutassanak a következő generációnak, de sajnos nem nagyon látni ezt – hívta fel rá a figyelmet Szili Katalin.
Nőnap alkalmából Isten éltesse a hölgyeket! Kis- és nagylányokat, kis- és nagyasszonyokat, kis- és nagymamákat, egytől százegy éves korig!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindezt az egyik Tisza-sziget rendezvény meghívott előadójaként tette.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.

Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.