Támogatásáról biztosította a kárpátaljai magyarokat Novák Katalin
A köztársasági elnök a kárpátaljai magyarok jogaira helyezte a hangsúlyt a Kárpáti Igaz Szó hetilapnak adott interjúban.
A köztársasági elnök a kárpátaljai magyarok jogaira helyezte a hangsúlyt a Kárpáti Igaz Szó hetilapnak adott interjúban.
Novák Katalin egyúttal az Alkotmánybírósághoz küldte a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt.
Hagyomány, hogy az ádventi időszakban a magyar államfő meghívja a külhoni magyar egyházi vezetőket.
Olyan kérdéseket tárgyaltak meg, amelyek miatt évente legalább egyszer össze kell ülniük.
A köztársasági elnök Inci nénit és Pali bácsit látogatta meg, akik már 69 éve házasok.
Első alkalommal ünnepelték meg a magyar építészet napját.
Ma egész nap a Semmelweis Egyetem Alapítványának, a koraszülöttek ápolására gyűjt adományokat a közmédia.
Magyarország köztársasági elnöke a beszélgetés előtt gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát.
A gyerekek ajándékokat vehettek át, és az esemény résztvevői együtt ebédeltek a köztársasági elnöki palotában.
Az elhunyt honvédek emlékezete tisztelgést érdemel, családjuk pedig gondoskodást – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Navracsics Tibor szerint ez nem lesz elég.
Szó lesz a békecsúcsról is.
Többen ijedten számoltak be élményeikről a közösségi médiában.
Szeles, de napos idő várható.
A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán tett közzé bejegyzést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök magyarországi találkozójáról.
Marco Rubióval tárgyal a magyar külügyminiszter.
Az európai vezető szerint mindenki a háborút várja.
A Newcastle kapusa, Nick Pope kidobásból adta a gólpasszt a második angol találatot elérő Harvey Barnesnak.
A korábbi angol válogatott csatár, Chris Sutton kemény kritikával illette a Liverpool vezetőedzőjét a magyar játékos miatt.
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.